Belföld

Kettős merénylet Tel-Avivban

Tegnap késő esti jelentések szerint legalább huszonketten meghaltak, több mint százan pedig megsebesültek a vasárnap Tel-Avivban két külön – de majdnem ugyanott és ugyanakkor – elkövetett öngyilkos merényletben, amelyekért több iszlám szervezet vállalta a felelősséget. A terroristaakcióra a régi buszpályaudvarnál került sor.

A csúcsforgalom miatt a sebesülteket csak késéssel tudták kórházba szállítani. A rendőrség egy Hondát vett üldözőbe, amelyben két palesztint láttak távozni a környékről Ciszjordánia irányába. A kórházakban idegen nyelvű telefonvonalakat nyitottak, mert sok lehet a külföldi érintett. A tel-avivi magyar nagykövetségen érdeklődésünkre elmondták: nem jutott tudomásukra olyan információ, amely szerint magyar állampolgár lenne az áldozatok vagy a sebesültek között.

Több szélsőséges palesztin mozgalom is vállalta a felelősséget a kettős merényletért. Esti hírügynökségi jelentések szerint az Iszlám Dzsihád mellett elkövetőként jelentkezett az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű fegyveres csoport, valamint az iszlám radikális Hamasz fegyveres szárnya, Ezzedin el-Kasszám is.

Avi Pazner izraeli kormányszóvivő kijelentette, hogy palesztin terroristaszervezetek követték el az egymástól mintegy 200 méterre történt kettős merényletet, amelyekkel az volt a céljuk, hogy káoszt teremtsenek Izraelben a közelgő általános választások előtt.

Izraelben január 28-án tartják az előre hozott parlamenti és miniszterelnök-választást. Az izraeli választók egyik legfontosabb gondja – a több mint két éve kirobbant palesztin felkelés nyomán – a biztonság megteremtése. A vasárnapi pokolgépes robbantásokhoz hasonló számú áldozatot követelő támadás legutóbb tavaly június 18-án történt: akkor Jeruzsálemben egy autóbuszon elkövetett öngyilkos merénylet 19 ember életét oltotta ki. Megtorlásul az izraeli hadsereg széles körű támadást indított, és megszállta a ciszjordániai palesztin városok többségét.

Egyelőre nem tudni, hogy Izrael miként válaszol a legújabb tel-avivi merényletre. Az AP szerint az újabb palesztin merényletek bizonyára növelik majd a keménykéz politikáját hirdető pártok, köztük az Ariel Saron miniszterelnök vezette Likud támogatottságát az izraeli lakosság körében.

A palesztin vezetés este hivatalosan elítélte a kettős merényletet, és jelezte, hogy határozottan fellép a robbantások kitervelőivel és végrehajtóival szemben. Közleményében a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóság szigorúan elítélte és terroristának minősítette az „izraeli polgári személyeket célzó” támadást. A testület egyúttal felszólította a nemzetek közösségét, hogy közbenjárásával érje el: Izrael hagyja akcióba lépni a palesztin biztonsági erőket.

George Bush amerikai elnök szintén elítélte a terrorcselekményeket. Hangsúlyozta, hogy azok az izraeli–palesztin békefolyamat zátonyra futtatására irányulnak, s kitervelőik nem fogják elérni céljukat. Az elnök 10 napos pihenő után texasi birtokáról éppen Washingtonba tartott az Air Force One, a légierő egyes számú gépén, amikor Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó tájékoztatta a történtekről.
[Sharon bírálja kihívója béketervét]

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.