Belföld

A BÉT 15 százalékkal növelte forgalmát 2002-ben

A Budapesti Értéktőzsdén 2002-ben 15 százalékkal bővült a forgalom az előző évhez képest - derül ki a tőzsde honlapján közölt összesítésből, amely a brókercégek jelentései alapján készült.

Tavaly 3688 milliárd forint kétszeres árfolyamértéken születtek üzletek az azonnali piacon, míg 2001-ben 3204 milliárd forint volt a tőzsdei forgalom. A 2001-es év mélypontnak számított, akkor 62 százalékkal esett vissza a tőzsde forgalma. A forgalom zömét a részvénykereskedelem adta, ami 3027 milliárd forintot tett ki 2002-ben, míg egy évvel korábban 2771 milliárd forint volt. Az állampapírok adásvétele 23 százalékkal emelkedett, 484 milliárd forintot ért el 2002-ben.

Tavaly megélénkült a vállalati kötvények piaca, és emelkedett a kárpótlási és befektetési jegyek forgalma is. A vállalati kötvényekre 2002-ben 169 milliárd forint értékben születtek üzletek, míg egy évvel korábban 38 milliárd forintot tett ki ezek forgalma. A kárpótlási jegyek és befektetési jegyek együttes adásvétele 7,7 milliárd forintot ért el a 2001. évi 2,1 milliárd forint után.

A határidős piacon a BUX kontraktusokra kétszeres árfolyamértéken számolva 492 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket tavaly, szemben az előző évi 565 milliárd forintos forgalommal. Az egyedi részvények lejárataira 2002-ben 1046 milliárd forintnyi üzlet született, míg egy évvel korábban 897 milliárd forintot ért el ezek forgalma.

Az év utolsó hónapjában 463 milliárd forint volt a tőzsde azonnali forgalma, amelyből 346 milliárd forintot tett ki a részvények adásvétele. Az összforgalom 47 százalékkal, a részvénykereskedelem 62 százalékkal bővült 2001 decemberéhez képest.

Az állampapír-piacon 2002 decemberében 66 milliárd forint értékben kereskedtek a brókerek, a forgalom azonban 32 százalékkal elmaradt a 2001 utolsó hónapjában mért 97 milliárd forintos forgalomtól.

A vállalati kötvények adásvétele 50,5 milliárd forintot ért el tavaly decemberben az egy évvel korábbi mindössze 2,5 milliárd forintos forgalom után. A kárpótlási jegyekre és befektetési jegyekre 538 millió forint értékben születtek üzletek tavaly decemberben, míg 2001 decemberében együttes forgalmuk mindössze 85 millió forintot ért el.

A brókercégek közül 2002-ben a legnagyobb összforgalmat az ERSTE Bank Befektetési Rt. érte el, amely 560,5 milliárd forint értékben kereskedett a tőzsdén, ebből 520,6 milliárd forintot a részvénypiacon realizált.

A második legnagyobb forgalmazó a Concorde Értékpapír Rt. volt, amelynek összforgalma 488 milliárd, részvénypiaci forgalma 483,7 milliárd forintot tett ki. A lista harmadik helyén álló CA-IB Értékpapír Rt. 484 milliárd forint forgalmat bonyolított, ebből 426,7 milliárdot a részvénypiacon. A rangsor nem változott az előző évhez képest, 2001-ben ugyanez a három cég állt a forgalmi lista élén. A három cég együttes forgalma a tőzsde összforgalmának a 41 százalékát adta tavaly, míg 2001-ben a tőzsdei forgalom 34 százalékát bonyolították együtt.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.