A Németországban kormányzó szociáldemokraták és környezetvédők (SPD/Zöldek) nem csupán a kamatjövedelmeket akarják megadóztatni átalányban 25 százalékkal, de az adózásra vonatkozó banktitkot is el akarják törölni. Ezt a szándékot Gerhard Schröder kancellár, az SPD vezetője és Hans Eichel pénzügyminiszter közölte hétfőn Berlinben a szociáldemokraták elnökségi ülése után.
Ezenkívül az érvényes amnesztiarendeletet is ki akarják terjeszteni, s ettől azt remélik, hogy körülbelül 100 milliárd euró feketepénz áramlik majd vissza külföldről Németországba, az ebből származó adóbevételi többlet eléri legalább a 25 milliárd eurót. Az, aki 2003 végéig visszahozná pénzét külföldről, s ezt a kincstárnak bejelentené, 25 százalék adót fizetne a tőke után, a kamatjövedelemre kivetett adó mellett. Ha valaki 2004. június 30-ig cselekedné meg ugyanezt, az adókulcs 35 százalékra emelkedne, minden egyéb lehetőség többe kerülne az adócsalónak.
A kancellár hétfőn azt hangsúlyozta, hogy Németország továbbra is a kamatadóztatás európai harmonizálására törekszik. Szerinte még mindig van esély arra, hogy az Európai Unió januárban megegyezik az adózás szempontjából fontos számlamozgásokra vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjében. Ebbe jó lenne bevonni Svájcot is, amely változatlanul vonakodik bekapcsolódni egy ilyen rendszerbe.
Németországban jelenleg a kamatjövedelmek után a személyi jövedelemadó-kulcsok alapján (19,9-48,5), a személyi jövedelemadó részeként adóznak.

Ajánlott videó
- 22:50 A csapatkapitány gyatra tizenegyese után még fájhat ez a pontvesztés a Juventusnak
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 20:02 Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 19:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.21.
- 19:01 A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat
- 18:47 „Hogy a pályán nem találkoztam az érmesekkel, megütött” – Molnár Attila világbajnoki hatodik 400 méteren, a lebonyolítást kritizálta
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 18:32 „Ivanka miatt az egész világ ismeri a falunkat” – Trumpék tervei Albániában
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 15:47 122 millió forint helyett 70 millióért kelt el egy budai lakás – így alkudoznak a vevők az ingatlanpiacon
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 14:00 Kvíz: felismered a magyar celebes műsorokat egyetlen pillanatképről?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!