Már megkezdték annak vizsgálatát, hogy a szélerősség, szélgyakoriság alapján mely területek alkalmasak Magyarországon további szélerőművek építésére. (Mint ismeretes, szélerőmű működik Kulcs közelében és újabb ilyen környezetkímélő erőmű létesül Mosonszolnok térségében is, más cégek beruházásában.) A cég eddigi mérései alapján a magyarországi lehetőségek kedvezőek a szélenergia hasznosítására. Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi és Fejlesztési Irodája – a későbbi amerikai export és tőkebefektetés érdekében is – 2003-tól 200 ezer dollárral támogatja a Greenergy kutatásait. A cég a térség más országaiban is kész a megújuló energiaforrások hasznosítását célzó kutatásokra, befektetésekre. A Greenergy tulajdonosai idén és jövőre 1-1,5 millió dollár tőkét biztosítanak a kutatásokra, a beruházásokat megalapozó üzleti és tanulmánytervekre. Ezek alapján a társaság több programot is indít, a jelenlegi tervek szerint 2006-ig 100 megawattnyi megújuló energiakapacitást kíván kiépíteni. Ennek költségei elérhetik a 100 millió eurót. A társaság tulajdonosai a beruházáshoz szükséges 30 millió eurónyi saját tőkét készek bevonni a programokba. A cég vezetői elmondták, hogy a megújuló energiaforrások hasznosítása világszerte az elsődleges célok között szerepel. Az előrejelzések szerint 2010-ben a világ energiatermelésének 10-20 százaléka, ötven év múlva már több mint fele származhat megújuló energiaforrásokból. A másik érdekes tendencia, hogy az energiatermelés decentralizálódik. A hatékony energiarendszerek közelebb kerülnek a fogyasztóhoz, egyre nagyobb szerepet töltenek be a helyi, elsősorban a megújuló energiaforrásokra építő kis erőművek. A cég a szélenergián kívül foglalkozik a nap-, a biomassza-, a geotermikus és a vízi energia hasznosításával. Foglalkoznak az energiafelhasználás optimalizálását elősegítő programokkal is.
- 18:48 Krokodilnak ábrázolt kapusán gúnyolódott, felfüggesztették a Cruzeiro futballistáját
- 18:47 Vucic: ha a világban válság lesz, nem tartják meg nyáron az előrehozott választásokat
- 18:44 Választás elleni bűncselekmény miatt nyomoznak a XVIII. kerületi gyanús roma nemzetiségi kérvények ügyében
- 18:23 Képeken JD Vance amerikai alelnök budapesti látogatása
- 18:02 Döntött az MLSZ, ekkor lesz az Újpest-Ferencváros derbi
- 17:47 Senki nem volt munkaidőben Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata osztalékhányó lapjánál
- 17:36 Mikecz Dániel: Nem látszik, mi a hozadéka JD Vance látogatásának
- 17:13 A királynő egykori jobbkeze elárulta: II. Erzsébetet mindig lázba hozta egy Abba-dal
- 17:11 Direkt36: Titokban az állam adott pénzt Jászaiéknak, hogy vásárolják fel az államtól a hadiipari cégeket
- 16:46 Lenyűgöző fotók: megjöttek a képek, amelyeket az Artemis-2 űrhajósai készítettek a Holdról
- 16:41 „Az ököl soha nem lehet politikai érv” – véres konfliktussá fajult egy politikai vita három fiatal és a Sepsi futballklub alkalmazottjai között
- 16:30 A NER-közeli 4iG négy jelentős űr- és hadiipari megállapodást kötött amerikai nagyágyúkkal
- 16:27 Nyerészkedéssel vádolja az OMSZ a Tiszának is dolgozó magán mentőket, miközben pénzért biztosítja a Békemenetet és Orbán országjárását
- 16:21 Rejtély, hogyan került Ukrajnába a 16 kameruni, akik az oroszok oldalán esetek el a fronton
- 16:12 A vécé után a levelező program is megadta magát az Orion űrhajó fedélzetén
- 07:14 Orbán Viktor ezt üzente a rákbeteg Rubint Rékának
- 07:53 Lilu egyetlen okot emelt ki, amiért nem szavaz Orbán Viktorra
- 10:20 Gyászreakciót indíthat be a választási vereség
- 11:38 „500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportunknak” – Bige László nyílt levélben üzent Lázár Jánosnak
- 06:42 Tóth Vera: Minden érző, alkotó, szerető, öntudatra ébredő embert kérek, hogy menjen el szavazni és szavazzon a változásra
- 12:39 Dióssy Klári visszatér a Ridikülbe: először beszél súlyos betegségéről
- 10:04 New York-i kiküldetést és „filmes karriert” is felajánlott Szalay-Bobrovniczky Kristóf Pálinkás századosnak, ha cserébe nem tálal ki a Honvédségről
- 12:06 Toroczkai László: A Mi Hazánk és a Tisza harcáról fognak szólni a következő évek
- 06:38 Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra
- 11:28 „Bármiben, amiben segítségre lehetek, rendelkezésre állok” – a Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán és Putyin tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
