Négy évvel ezelőtt Kínának több nemzetközi közgazdász katasztrófa-forgatókönyvében is főszerep jutott. Dél-Korea, Thaiföld, Indonézia és Oroszország súlyos valutaválságon ment éppen keresztül, aminek a hatása Dél-Amerikára is átterjedt. Mindezek nyomán vészesen lelassult a korábban csúcssebességen pörgő kínai exportgépezet, az ország feldolgozóipari vállalatai pedig a kormányt ostromolták, hogy tegyen valamit. Azt sürgették, hogy Peking mielőbb számottevően értékelje le a jüant, s így javítsa a versenyképességet.
Éppen ez volt viszont az, amitől a közgazdászok féltek, mondván: a lépés újabb pusztító devalvációs hullámot indítana be világszerte, és még jobban elmélyítené a globális pénzügyi válságot. A pekingi kormány hosszan mérlegelt, majd a világ nagy megkönnyebbülésére úgy döntött, hogy a kínai fizetőeszközt továbbra is a dollárhoz rögzíti 8,28 jüanos árfolyamon.
Tévétől a pizsamáig
Újabban ismét nyomás nehezedik Pekingre, hogy tegyen valamit az azóta is a 8,28-as dollárárfolyamon tartott jüannal. Csakhogy a helyzet ma egészen más. A kereskedelmi partnerek, mindenekelőtt az Egyesült Államok és Japán, azt sürgetik, hogy Kína engedje erősödni a nemzeti valutáját. A kínai gyárak ugyanis olcsó termékekkel árasztják el a világot, a televízióktól és DVD-lejátszóktól a bicikliken át a gyerekpizsamákig.
Miközben a világgazdaság nagy része gyengélkedik, az ázsiai ország exportja az idén eddig 20 százalékkal bővült, GDP-je pedig közel 8 százalékos éves ütemben gyarapszik. Kínán belül a túltermelés miatt az ipari termelői árak 7, a fogyasztói árak 10 százalékkal alacsonyabbak az öt évvel ezelőtti szintnél.
Mindez persze áldás az amerikai fogyasztók többségének. A Kínából származó importáruk hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államokban mérsékelt maradjon az infláció. Feldolgozóipari nagyhatalommá nőve Kína a korábbiaknál stabilabb kapcsolatokat épít ki más országokkal.
Globális olcsóság?
Van azonban egy kisebbségi, de egyre erősödő vélemény közgazdász és politikacsinálói körökben, miszerint Kína valós fenyegetést jelent a világgazdaságra nézve. “A kínai árak globális árakká válnak” – írta nemrég publikált elemzésében Stephen S. Roach, a Morgan Stanley befektetési bank közgazdásza.
A fogyasztói elektronikai iparban, a ruhagyártásban és más ágazatokban az elmúlt egy évtized folyamán már rengeteg vállalat veszítette el árérvényesítő képességét. S bár kevés amerikai gyártó versenyez kínai cégekkel, az ázsiai ország feldolgozóipara gyors ütemben folytatja térnyerését a félvezetők, a távközlési berendezések és egyéb digitális eszközök piacán is. Sokan attól félnek, hogy ha a kínaiak domináns szereplőkké válnak ezekben az ágazatokban, más országok vállalatai egyszer s mindenkorra lemondhatnak a magas árak érvényesítéséről.
Nyomás és drágítás
A kínai árak máris az egyensúly megbomlásához vezetnek a fejlődő világban. Mexikóból például egész iparágak települnek Kínába. Délkelet-Ázsia legtöbb országában meredeken visszaestek az új feldolgozóipari beruházások. A japán autógyárak már azt tervezgetik, hogy Kínából fognak exportálni. Ugyanakkor az onnan érkező olcsó fogyasztói javak és élelmiszerek áradata szorult helyzetbe hozza a japán termelőket. Kuroda Haruhiko japán pénzügyminiszter-helyettes a minap úgy nyilatkozott, hogy egyre fejlettebb termékeivel “Kína deflációt fog exportálni más ázsiai országokba”.
Kuroda abban látná a megoldást, ha Peking felértékelné a jüant. Hsziang Huaj-cseng kínai pénzügyminiszter szerint Washington ugyanezt szorgalmazza. Az elgondolás az, hogy drágábbá kellene tenni a kínai termékeket, ami aztán fékezőleg hatna az exportra.
Ám a dolog korántsem megy ilyen egyszerűen. Kína versenyképessége annyira jelentős, hogy egy szerényebb felértékelésért könnyűszerrel kompenzálni tudna. Gyakorlatilag kimeríthetetlen mennyiségben áll rendelkezésre a havi százdolláros munkaerő. Emellett az idén 50 milliárd dollár külföldi működő tőke áramlik az országba, aminek nagy részéből amerikai, japán és európai multik építenek korszerű üzemeket. A beruházásoknak köszönhetően javul a kínai ipar színvonala: a termelékenység a jegybanki statisztika szerint évi 4 százalékkal nő.
A jüan erősödésének volna még egy velejárója, nevezetesen a kínai vállalatok olcsóbban importálhatnának nyersanyagokat és gépeket azért, hogy exportra gyártsanak. Az importoldalon elért költségmegtakarításaikat egyszerűen megjelenítenék az exportcikkekben.
Ajánlások
Ahhoz, hogy a helyzet számottevően megváltozzon, 25 százalékos felértékelésre volna szükség. Ez azonban pénzügyi válságot idézne elő Kínában: az export visszaesése elsöpörné a leggyengébb gyártókat, és megingatná a bankrendszert, amely már most is 700 millió dollár kétes kinnlevőség alatt görnyed. Valószínűleg szociális válság is bekövetkezne, hiszen milliók veszítenék el állásukat.
Ráadásul az sem egyértelmű, hogy szabad lebegtetés esetén a jüan bizonyosan erősödésnek indulna. Néhány közgazdász pedig, tekintettel a rossz hitelek nyomasztó problémájára, egyenesen a mostaninál is gyengébb jüant tartana célszerűnek.
Az árfolyam-módosítás kockázataival az Egyesült Államokban is tisztában vannak. Paul A. Volcker, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed volt elnöke közelmúltbeli kínai útján arra figyelmeztetett, hogy a jüan felértékelése spekulációs lázat váltana ki, s az “komolyan ártana a gazdasági fejlődésnek”. “Kínának folytatnia kell azt a politikáját, hogy fenntartja az amerikai dollárhoz kötött stabil árfolyamot” – szögezte le Volcker.
Erősített hatás
Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a Kína-hatást egyéb, attól független tényezők is erősítik. “Bár a japán importnak a tíz évvel ezelőtti 6 százalékkal szemben ma már 16 százaléka származik Kínából, ez még mindig csupán a japán GDP 1,6 százalékának felel meg” – mutat rá Fred Hu, a Goldman, Sachs & Co. ügyvezető igazgatója. Az olcsó import alacsonyan tartja a fogyasztói árakat, ám a japán defláció elsődleges oka Tokió hibás monetáris politikája, amely sem az üzleti beruházásokat, sem a fogyasztói kiadásokat nem tudja ösztönözni.
E téren Kína akár segítséget is jelenthet. Marcus Noland, az amerikai Institute for International Economics munkatársa arra hívja fel a figyelmet, hogy a japán piacnak azokban a szegmenseiben, ahol a kínai import lenyomja az árakat, valójában erősödik a fogyasztás. “Ez növeli a reáljövedelmeket Japánban” – jegyzi meg Noland, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok számára pedig “makrogazdasági tekintetben kedvezőek” a csökkenő importárak.
A kínai exporthenger kétségkívül sok zavart fog még okozni a globális gazdaságban. Gyors megoldásokra azonban hiba lenne számítani. A kínai defláció mindaddig megmarad, amíg nem lassul le az emberek áramlása a falvakból a városokba, azaz nem szűkül az olcsó munkaerő kínálata – márpedig ez még évtizedekig eltarthat.
