Költségvetési politika – manőverezni tudni kell

Magyarországnak 2002 végére megint sikerült bemanővereznie magát egy fenntarthatatlan helyzetbe, amiről – a kilencvenes évek buktatóin túljutva – azt reméltük, soha többé nem jöhet elő. Az alapprobléma 2002-ben is az államháztartás politikai célok által vezérelt, korlátokat nem ismerő költekezéséből, illetve a fiskális és monetáris politika összehangolatlanságából eredeztethető.

Most azonban – ellentétben az 1995-ös kiigazítás időszakával – az egyre kedvezőtlenebb pénzügyi mutatók sem rettentik el a külföldi befektetőket, és az elemzők többsége is a forint további erősödésére számít. Ez a közgazdasági racionalitással ellentétes irányú folyamat – leegyszerűsítve – azzal magyarázható, hogy a piaci szereplők előbb ismerték fel, mint ahogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntéshozói elfogadni tudnák a tényt, hogy monetáris szigorral – magas kamattal és felértékeléssel – nem orvosolható az, amit az állami túlköltekezés egyensúlyromlásban, inflációs nyomásban okoz. A teljes tőkeliberalizáció körülményei között a belföldi folyamatokra fókuszáló, a külföldi reakciókat feltett kézzel szemlélő monetáris politika csak a spekulatív külföldi tőkebeáramlások számára teremt kedvező feltételeket, miközben a hazai gazdaságban súlyos megrázkódtatásokat okoz.
[Népszabadság]