Újabb nyilatkozatban sürgették romániai és magyarországi parlamenti képviselők az Erdélyt átszelő autópálya megépítését - adta hírül hétfőn romániai magyar sajtó. A lapok beszámolói szerint vasárnap Szatmárnémetiben sajtóértekezleten ismertették azt a közös nyilatkozatot, amelyet az erdélyi autópálya ügyében fogalmazott meg és írt alá 23 romániai, valamint 34 magyarországi törvényhozó. A nyilatkozatot a hét elején juttatják el a román, illetve a magyar kormánynak annak reményével, hogy az erdélyi autópálya szerepelni fog Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök pénteki budapesti tárgyalásán. Tavaly júniusban a román parlament 17 törvényhozója már nyilatkozatban szólította fel a román illetékeseket, hogy a Nagylak-Constanta között tervezett autópálya ne Erdély kikerülésével, hanem ennek a térségnek a bekapcsolásával épüljön fel.
Ajánlott videó
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 14:53 Molnár Áron a gyerekkoráról: Román menekültnek hívtak, rendszeresen gúnyolódtak rajtam
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
