Elemzők visszafogták az amerikai GDP növekedéssel kapcsolatos várakozásukat a három hónappal korábbi becsléshez képest - derült ki a philadelphiai Fed felméréséből.
A megkérdezet elemzők szerint az idei negyedik negyedévi amerikai hazai össztermék 1,3 százalékkal nő, míg korábban 2,6 százalékos bővüléssel számoltak, eközben a jövő évi várható GDP emelkedést 3,0 százalékról 2,6 százalékra rontották.
A 35 amerikai szakértő véleményének konszenzusa szerint a jövő évi hazai össztermék az első negyedévi 2,6 százalékról 4,3 százalékra nő 2003 utolsó három hónapjában. A jelenlegi 5,7 százalékos amerikai munkanélküliség az év végére 5,8 százalékra nő az elemzők jóslata szerint, ami 0,1 százalékos csökkenés a három hónappal korábbi várakozáshoz képest. A jövő év egészére a szakértők 5,7 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak, ami nem jelent változást a korábbi felméréshez viszonyítva.
Az idei és a jövő évi infláció egyaránt 2,2 százalékos lesz a becslés szerint; ez 0,1 százalékkal kisebb a három hónappal ezelőtti várakozáshoz képest.

Ajánlott videó
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 15:03 Kamupártokat idéző számban adott le érvénytelen ajánlásokat a DK egyik jelöltje
- 14:47 Stohl András élő adásban vallotta be, hogy odavan a Balázsék női műsorvezetőjéért
- 14:46 Figyelmeztet a NAV: félmillió magyarnak teendője lesz, hogy az adókedvezményét ne bukja el
- 14:44 „De jó, hogy itt vagy!” – Közérthetően jelzik a gyerekeknek házi kedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 14:27 Anna hercegnő közel 60 év után újra felkapott egy kabátot, amit korábban 19 évesen is viselt
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről?
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
- 10:18 Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott
- 12:02 A mindmegette.hu gasztronómiai oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú” receptjei
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 11:07 Fenyő Miklós gyerekei elhatárolódnak az apjuk tiszteletére tervezett arénás emlékkoncerttől
- 11:09 A 100 éves Dick Van Dyke szerint ez a hosszú élet titka
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!