A Széchenyi-terv a hazai gazdaság egytizedét képviselő vállalati kört érintette, s az ország minden második településén indított el beruházásokat. Egyforintnyi állami támogatás átlagosan négyforintnyi vállalkozói tőkét mozdított meg - derül ki az Ecostat gazdaságkutató intézetnek a programról készített - ám az új Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál már nyilvánosságot nem kaphatott - jelentéséből. A Széchenyi-terv a számítások szerint tavaly 0,4-0,6 százalékkal járult hozzá az ország gazdasági növekedéséhez - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került összegzésből. Cséfalvay Zoltán egyetemi tanár, a program kidolgozója úgy vélte: ez az arány egyáltalán nem lebecsülendő, ha figyelembe vesszük, hogy - osztrák közgazdászok számításai szerint - hazánk 2004 után, az európai uniós támogatások révén csupán a GDP 0,2 százalékát kitevő többletnövekedéssel számolhat. A szakember szerint azzal, hogy a Medgyessy-kormány az év derekán leállította a Széchenyi-tervet, épp akkor törte meg lendületét, amikor - a lakásépítés, az építőipar és a turizmus felfutása után - a gazdaság egészében megindulhatott volna a fejlődés. A Széchenyi-terv kidolgozója arra is figyelmeztetett: nem lehet a gazdaságélénkítő program egyes elemeit - például az autópálya-építést - önkényesen kiragadni a fejlesztésekből, mint ahogyan az napjainkban történik. Az "öncélú" sztrádaépítés a gyorsforgalmi utaktól távolabb eső régiókban akár elszívó hatással is járhat, ha nem társul mellé megfelelő ipari parki, beruházásösztönzési program.
Ajánlott videó
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 18:21 Kórházba került Chuck Norris
- 18:01 „Macron tudja, hogy ő a legnépszerűtlenebb elnök” – Föld/osztás Kerner Zsolttal és Pál Zsomborral
- 17:27 „Évente körülbelül 156 órát töltök edzéssel” – Szandi videóval szemléltette, hogyan tartja magát formában
- 17:23 Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
