Belföld

Jön a Tábla PC – mire való?

Játékszer vagy használati eszköz? Fölélénkítheti a gyöngélkedő PC-piacot a Microsoft Tábla PC-víziója.

Jóllehet a PC-piaci trendek a legutóbbi negyedévben már bizakodásra adtak okot, valószínű, hogy a másfél éve tartó hullámvölgyből a jelenlegi világgazdasági helyzetben a hagyományos személyi számítógép koncepcióval lehetetlen kijutni. Ez különösen a vállalati szektorra igaz, ahol

Keleten hisznek benne 

Míg a terminológia definiálása a Microsoft érdeme, az elképzelést a hardvergyártók öntötték formába. Az IBM és a Dell ugyan egyelőre kivár, ám a notebook-piacon uralkodó HP, Toshiba, Fujitsu, Sony és Acer, valamint számos egyéb távol-keleti gyártó már bizalmat szavazott a technológiának. Az első Tábla PC – az Acer TravelMate 100 fantázianevű terméke – október óta kapható és 2 ezer dollárba kerül. 

a dotcom lufi kipukkadása óta folyamatosan stagnálnak az eladások. Nyilvánvaló tehát, hogy a gyártóknak ezentúl olyan terméket kell kínálniuk, amely a meglévőknél többet és jobbat nyújtanak – mind az otthoni, mind az üzleti felhasználóknak.

A Microsoft fejlesztői szerint az általuk megálmodott Tábla PC ilyen. A gépekhez kötődő szoftverértékesítések csökkenését a redmondi óriás is megsínylette. A cég ezért a tavalyi 5 milliárd dollárra rúgó kutatás-fejlesztési keretének tetemes részét azokra a projektekre költötte, amelyek célja a PC ma megszokott képétől alaposan eltérő számítógépek előállítása volt. Így született meg a Tábla PC koncepciója, ami a Microsoft részéről elsősorban egy olyan – Windows XP operációs rendszeren alapuló, ám újdonságokkal felruházott – speciális szoftver kifejlesztését jelentette, amely képes a kézírás és a beszéd felismerésére. 


Jön a Tábla PC – mire való? 1

A Sony modellje

Notebookból jegyzettömb

A gép teljes értékű notebook is egyben, amely azonban érintőképernyőjének elforgatásával spirálfüzethez hasonló, függőleges irányú jegyzettömbbé alakul, amibe a felhasználó a berendezéshez mellékelt digitális tollal saját maga jegyzetelhet a kijelzőre. A hozzá tartozó Windows XP Tablet PC Edition szoftver érdekessége, hogy a kézírást nyomtatott szöveggé változtatja, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a géppel írt jegyzetekhez bárki megjegyzést kanyarítson, azt kiradírozza, vagy szövegkiemelővel átszínezze.

“Számos olyan felhasználói szituáció létezik, amikor még a digitális kultúra feltétlen hívei is a betűvetés mellett döntenek” – mondja Major Gábor, a Microsoft üzleti megoldásokért felelős menedzsere. Szerinte értekezleten, konferencián, esetleg egyetemi előadás közben érdemes majd használni a Tábla PC-t. A kézírásfelismerésen túl persze a hangfelismerés is új funkció; ezzel parancsokkal vezérelhető a gép (például mentés, dokumentum megnyitása), de diktálni is lehet neki.

A “tollbamondáshoz” a szoftver először 5 percnyi tanulóidőt kér, amely során megjegyzi a tulajdonos hanglejtését, az akcentust, a beszéd sebességét, hogy aztán a későbbiekben már azonnal a gépbe írhassa a hallottakat. Major Gábor elmondta, hogy a Tablet PC-k megfelelő környezetben természetesen wireless, illetve bluetooth kapcsolat létesítésére is alkalmasak, amellett pedig az összes olyan csatlakozófelület megtalálható rajtuk, ami egy notebookban is fellelhető.

Digitális játékszer vagy hétköznapi használati eszköz?

Mivel pedig számos hardvergyártó rukkol elő saját Tablet PC-jével, többféle külső üti fel a fejét ezen a piacon. Így hamarosan a billentyű nélküli, átalakítható, dokkoló állomással egybeépített változatok is megjelennek. E termékek, elsősorban az üzleti felhasználók számára lesznek hasznosak, ugyanakkor jó szolgálatot tehetnek az oktatás területén, a közvélemény-kutató hivatalokban, az egészségügyben vagy akár a kormányzati szférában.

Bár a koncepció megalkotója bizakodó, egyelőre nem tudni, vajon a Tábla PC újabb digitális játékszerként végzi, vagy mindennapos használati eszközzé válik. A Microsoft mindenesetre határtalanul elkötelezett a technológia mellett. A cég 2004-2005-ben megjelenő Long Horn nevű Windows operációs rendszerét a mai állás szerint Tábla PC-re szinkronizált változatban is elkészítené. A szoftveróriás rövid távú terveiben pedig az szerepel, hogy a Tábla PC-ken alapuló eszközök eladásainak már 2003-ban sikerül lefedniük a notebook-piac 15 százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik