A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2002.
január-szeptemberben 5,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára 5,5, az élő állatok és állati termékeké 5,2 százalékkal csökkent. 2001. január-szeptemberhez viszonyítva a gabonaféléket 16,4 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesí-tették, elsősorban a kukorica alacsony felvásárlási ára miatt. Az élelmezési burgonya termelői átlagára 1,2 szá-zalékkal nőtt. A gyümölcsök árszintje 29,9 százalékkal emelkedett, a zöldségféléké azonos volt (ez utóbbiak felvásárlási árszintje 7 százalékkal elmaradt a tavalyitól, míg a közvetlenül a lakosságnak történt értékesítésé 7 százalékkal nőtt). Idén az első kilenc hónap átlagában a vágóállatok közül a sertés termelői ára 16,2 százalékkal, a baromfié 6,6 százalékkal csökkent, a marháé 4,2 százalékkal emelkedett. A tehéntej termelői átlagára 5,5 százalékkal nőtt, a tyúktojásé 7,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Szeptemberben a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala gyakorlatilag megegyezett az előző évivel. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek árszintje 6,2 százalékkal nőtt, az élő állatok és ál-lati termékeké 7,1 százalékkal volt alacsonyabb. A gabonafélék és a gyümölcsök árszintje 4,3 illetve 9,1 százalékkal emelkedett.
[A KSH adatai - PDF]

Ajánlott videó
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:55 „Az volt bennem, nehogy még velem fizettessenek kártérítést” – mondta a vállalkozó, akit bérgyilkossal öletett volna meg a végül csak pénzbüntetésre ítélt rokona, egy ügyvédnő
- 16:51 Három hónappal a négyes döntő előtt írt ki pályázatot a rendezésre az EHF
- 16:38 Indiai kendert termesztett egy beteges nyugdíjas házaspár, hogy fel tudja újítani a tanyáját
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 16:17 „Lehet, nagyon megbánom, hogy kiteszem ezt a videót” – Dukai Regina sok év kihagyás után újra énekelt
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!