[FN] A Conference Board gazdaságkutató központ által kidolgozott fogyasztói bizalom index kilenc évi mélypontra süllyedt, jelezve, hogy a gyenge gazdaság most már erősen hat a fogyasztói hangulatra. A váratlanul rossz adat - 79,4 pont - keddi közzététele után erős veszteségbe fordultak a New York-i részvényindexek, és esett a dollár is. A Dow Jones előzetes konszenzusa 90,0 (!) pontos átfogó bizalmi mutatót jósolt erre a hónapra; szeptemberben 93,7, augusztusban 94,5 pontos átfogó indexet közölt a Conference Board (CB), amelynek fogyasztói hangulati barométerét irányadónak tekinti a piac. Az index ötödik hónapja esik egyhuzamban. A CB kutatási vezetője, Lynn Franco az indexek keddi közzététele után azt mondta: a munkaerőpiac gyengesége, az iraki háború fenyegetése és a tőkepiacok folyamatos gyengülése egyértelműen kikezdte a fogyasztói bizalmat és a közeljövőbe vetett várakozást is. Az év végi ünnepi szezon kilátásai most már meglehetősen komorak, márpedig a fogyasztói kiadások fellendülése nélkül a máris gyenge gazdasági növekedés még tovább gyengülhet a szakértő szerint. A második negyedévi 1,3 százalék után a harmadik negyedre 3,0-3,5 százalékos éves növekedést jeleztek szakértők, de ezt már sokan megkérdőjelezik. Az első hivatalos harmadik negyedévi GDP-becslést csütörtökön teszik közzé az Egyesült Államokban. A keddi bejelentés után fél órával a nyitást követő kis nyereségek helyett a Dow Jones Industrials 128 pontos, 1,54 százalékos, a Nasdaq Composite 26 pontos, 1,99 százalékos veszteségben járt. A bejelentés hírére a dollár is gyengült mind a jennel, mind pedig az euróval szemben.
Ajánlott videó
- 11:22 20 éve nem látott árhullám csapott le Hawaii-ra, több ezer embert kellett kitelepíteni
- 11:12 „Reszkettem a félelemtől. Nem tudtam enni, inni, aludni” – hétköznapi szörnyűségek a megszállt területeken
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 09:10 „A rendszer rettenetes, ezt azonnal meg kell szüntetni” – teljesen felborította az atlétikai vébét az új szisztéma
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadt a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
