[FN] A törvényi határidő szerint október 31-ig kell a Parlament elé kerülnie a 2003. évi költségvetésről szóló jogszabályjavaslatnak. A kormánynak keddig még hét, az idei évre vonatkozó, és 13, a jövő évi költségvetést terhelő kérdésben kell döntést hoznia. A Világgazdaság című lap érdekességként említi, hogy míg a közalkalmazotti bruttó béreket a tervek szerint nem emelnék januártól, és a köztisztviselői jutalmazásokat is megnyirbálnák, addig az országgyűlési képviselők 20 százalékos illetményemelésre számíthatnak. A politikusi illetményeket kivéve takarékos bérpolitikát tartalmazó költségvetési tervezet teljesíti a következő évi 4,5 százalékos GDP-arányos deficitszintet, ám ehhez a kiadások 4 százalékos visszafogására lesz szükség.
Ajánlott videó
- 18:17 Európa Liga: Ferencváros – Ludogorec (élő)
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 16:57 Csapatnyi pedofíliával gyanúsított férfit fogtak el Szerbiában
- 16:46 Asztalitenisz: nyilvános helyen maszturbált, örökre eltiltották
- 16:18 Hétvégére kicsit megérkezik a tavasz, 17 fok is lehet
- 16:04 Szijjártó: Bekérették a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztériumba
- 16:01 Eredeti felállásban, hologramtechnikával ad koncertet az Illés zenekar
- 15:58 Közel ötmilliárd forint értékben kaptak ingyeningatlanokat az egyházak a választás előtti évben
- 15:53 Bánhidi és Máthé újra bekerült a kézilabda-válogatott keretébe
- 15:20 Számoltunk, kinek hány forint jóváírást jelenthet a januári nagy hideg miatti rezsikompenzáció
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
