[FN] Megkezdődtek a koalíciós egyeztetések a fővárosi MSZP és az SZDSZ között pénteken; a tárgyalások első napján a közös program kidolgozása érdekében a delegáltak a pártprogramok összehangolását vitatták meg , ugyanakkor személyi kérdésekről, így például a főpolgármester-helyettesi posztok betöltéséről egyelőre nem esett szó. Gy. Német Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője újságírók előtt elmondta, a koalíciós program alapját az a városfejlesztési koncepció adja, amelyet már a kormány is tárgyalt. Hozzátette: megállapodtak abban, hogy lehetőség szerint a november 4-ei alakuló közgyűlésig tető alá hozzák a megállapodást, s ennek érdekében a hét végén is folytatják a tárgyalásokat. A bizottsági szerkezetről szólva elmondta, az MSZP három új bizottság létrehozását javasolta: az első az európai integrációval és a regionális kapcsolatokkal foglalkozna, míg a másik kettő - ez esetben két korábbi albizottságot emelnének főbizottsági szintre - az ifjúsági és sportterületet6 vinné, valamint a civil ügyeket és társadalmi kapcsolatokat irányítaná.
Ajánlott videó
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
