[FN] A jövő évi költségvetés tervezésekor az egészségügy, az oktatás, a területfejlesztés és az Európai Unióhoz való csatlakozás álltak a középpontban. A kormány azzal számol, hogy a bruttó hazai termék növekedése 2003-ban 4-4,5 százalék lesz, az államháztartási hiány a GDP-hez mérten 4,5 százalékra csökken a mostani várható 6 százalékról, az infláció éves átlagban 5 százalék lesz a következő évben és 2003 végére 4,5 százalékra mérséklődhet - írja az MTI-Eco Gál J. Zoltánt idézve, aki a kormány ülését követő sajtótájékoztatón beszélt. A kormány abból indul ki, hogy a reálbérek jövőre 7 százalékkal növekedhetnek, a költségvetési szférában a bruttó bérek 17 százalékkal emelkedhetnek, miközben a beruházások bővülése 4-7 százalék között várható. A költségvetés összeállításánál az államháztartás intézményei számára a fő szempont a takarékos gazdálkodás lesz - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A minisztériumok költségvetési kereteit a jövő keddig véglegesíti a kormány, a parlament elé csütörtökön kerülhetnek a számok. Gál J. kiemelte, hogy a kormány a költségvetés összeállításakor a jóléti fordulat fenntartása mellett az egyensúly irányába kíván elmozdulni, úgy, hogy az ne fenyegesse a gazdasági növekedést és a modernizációt. A költségvetés főösszege 5.885,195 milliárd forint.
Ajánlott videó
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
