[FN] Összesen 14 alkalommal észleltek olyan, a választás etikai kódexével ellentétes magatartást, amely miatt a szolgáltatás üzemeltetőjét figyelmeztetni kellett. Összességében azonban elmondható, hogy mind a hivatásos tartalomszolgáltatók, mind a nagyobb települési és egyéb honlapok, portálok betartották az Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) által az Országos Választási Bizottsággal (OVB) együttműködésben kidolgozott választási etikai kódex előírásait - állapítja meg a választásokat követően kiadott gyorsjelentésében a legnagyobb hazai tartalomszolgáltatókat tömörítő Magyarországi Tartalomszolgáltatók Szövetségének (MTE) választási monitoring munkabizottsága, melyet az Országos Sajtószolgálat közölt. A testület tucatnyi munkatársa a hétvégén csaknem 400 internetes honlap és portál működését figyelte, és néhány kisebb esettől eltekintve nem észlelt eltérést a kódexben foglaltaktól. Az MTE monitoring bizottságának tagjai 32 országos, valamint 29 regionális és helyi tartalomszolgáltató mellett valamennyi nagyobb település és politikai szervezet honlapjának tartalmát figyelemmel kísérték. Az említett 14 hiba közül a leggyakoribb az volt, hogy a szolgáltatónál a kampánycsend péntek éjféli életbe lépése után is szerepeltek kampányhírek a címlapon, illetve a második hierarchia szinten. Ahol ez technikailag lehetséges volt, ott a szolgáltatók a monitoring bizottság figyelmeztetését követően haladéktalanul eltávolították a kampánycsendet sértő szolgáltatást.
Ajánlott videó
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 17:38 A mesterséges intelligencia megregulázását tervezik a demokraták
- 17:14 Megmérte a Medián, hogy mik voltak az elmúlt hetek legfontosabb témái
- 17:11 Napokig tartó betegség után ezüstérmes a magyar úszó az ifjúsági olimpián
- 17:09 Teljes médiapiaci vizsgálatot indít az NMHH
- 16:56 Botrány karácsonyra: AI-videóval és megrendezett werkfilmmel vádolják a luxusmárkát
- 16:40 Őrizetbe vették Meghan Markle édesapját
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 06:35 Pócs János reagált a parlamenti kitiltására
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 11:19 Már nincs a közmédiánál Mészáros Zsófia, visszatért korábbi munkahelyére
- 11:40 Megbukott a Cybertruck, a Tesla leállítja a gyártását
- 12:31 Orbán Viktor Milánóban tárgyalt a fontos feladatokról
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
