[FN, MTI] Csapody Miklós azt indítványozza, hogy a magyar nemzeti lobogón jelenjen meg köztársaság címere. Az MDF-es országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az alkotmány módosítását célzó, az MDF-frakció által támogatott önálló képviselői indítványát benyújtotta az Országgyűlésnek. A javaslat az alkotmánynak a Magyar Köztársaság szimbólumairól szóló fejezetét - amely szerint a Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll - kiegészítené azzal, hogy a fehér színű sáv közepén a Magyar Köztársaság címere helyezkedjen el. Csapody Miklós elmondta, hogy most, amikor az európai uniós csatlakozás miatt úgyis módosítani kell az alkotmányt, lehetséges és egyben utolsó alkalomnak tartja, hogy javaslatát elfogadja az Országgyűlés. A politikus jelezte: az elmúlt 12 év alatt már három ízben, is javasolta az Országgyűlésnek a címer és a zászló egyesítését, azzal az indokkal, hogy a két nemzeti jelképet mind az állami intézmények, mind magánszemélyek szerte a világon együtt használják, tehát egy 10 éve elterjedt gyakorlatot szeretne törvényesíteni.
Ajánlott videó
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 18:21 Kórházba került Chuck Norris
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
