A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő szerint érdemes még az idén gépet, berendezést, számítástechnikai eszközt, autót, ingatlant vásárolni az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választóknak , ha a házipénztárukban jelentős összegek halmozódtak fel. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke elmondta: a törvényjavaslat szerint az úgynevezett immateriális javak (jogok, szellemi termékek) és tárgyi eszközök könyv szerinti (nettó) értékével csökkenteni lehet az eredménytartalékban lévő készpénzt. Azoknál az eszközöknél, amelyeket amortizációval lehet leírni, ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a jövőben esedékes (évenként 20 százalék) értékcsökkenési leírásra még az idén egyszerre kerülhet sor, mégpedig a házipénztár terhére. A termőföldnél pedig a könyv szerint értékkel - a nettó eszközérték gyakorlatilag megegyezik a bruttóval - mérsékelhető a házipénztár, és az utána fizetendő adó is. Ennek azért van jelentősége, mert az eva választásának egyik feltétele, hogy az adózó vállalja: a házipénztárban felgyülemlett pénz (eddig ki nem vett osztalék) után a jelenleginél kedvezőbb, azaz 20 százalékos kulccsal három részletben fizeti meg az adót. Ajánlott videó
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 11:55 A kritikus infrastruktúra védelme nem politikai show – Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán „támadásról”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
