[FN] Álltam a szavam és megtartottam: nem lépek vissza - mondta Gy. Németh Erzsébet, az MSZP főpolgármester-jelöltje a párt fővárosi kampányzáróján , csütörtökön. Gy. Németh egyben újabb ígéretet is tett, mint elmondta: túl fog látni a Belvároson a peremkerületekig, az agglomerációig és egészen Európáig. "Biztos vagyok abban, hogy a függetlenség malaclopójában, vagy diplomataköpenyében nem lehet visszasettenkedni a bűnös város megsegítésére. Nem lehet négy büntető év után szemforgató módon szemrehányást tenni az elmaradt beruházásokért" - fogalmazott az MSZP sok vajúdás után végül mégis a ringben maradó főpolgármester-jelöltje. Gy. Németh elmondta továbbá, hogy Budapest többsége a szocialista pártra fog szavazni. Egyben arra kérte a szavazókat, hogy az önkormányzati választáson az egyéni képviselőjelöltek, a kerületi és fővárosi listák, valamint a főpolgármester-jelölt esetében, és minden esetben "válasszák a szegfűt". A rendezvényen Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP valódi szociáldemokrata párt, és az általa vezetett kormány be fogja vinni Magyarországot az Európai Unióba. Kovács László úgy fogalmazott, nem fogják engedni, hogy ezt a törekvést bárki vagy bármi személyes indokból megakadályozza, mert "akkor a népakaratot hívjuk segítségül". Medgyessy Péter miniszterelnök leszögezte: biztos abban, hogy a Fővárosi Közgyűlésben erős szocialista frakció lesz. Egyben elismerését fejezte ki Gy. Németh Erzsébetnek a kampányban kifejtett erőfeszítéseiért. Mint fogalmazott, azt nem tudja, hogy ki lesz Budapest főpolgármestere 2002-ben, de azt biztosan tudja, ki lesz 2006-ban.
Ajánlott videó
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 18:21 Kórházba került Chuck Norris
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
