Belföld
Veszélyes információ – Kínában sorra zárják be az internetes kávéházakat
2002. 10. 16. 16:37
[FN] A Kínában működő kétszázezer internetes kávézóból 90 ezret zárattak be a kínai hatóságok az utóbbi öt hónapban annak a júniusi tűzvésznek a nyomán, amelyben 24 fiatal vesztette életét egy pekingi internetes kávézóban. A kulturális minisztérium adatai szerint szerint a 200 ezer internetes kávézóból csak 46 ezer jegyeztette be magát a hatóságoknál. Az ellenőrzések egészen az év végéig folytatódnak - írta a Venhuj Pao című sanghaji lap szerdán. Jóllehet a kávézók bezárását és működésük szigorúbb szabályozását hivatalosan e létesítmények biztonságának fokozásával indokolják, a hatóságok olyan intézkedéseket is tettek, amelyek révén korlátozni akarják a kormányzat által nemkívánatosnak tartott információkhoz való hozzáférést. Egy a múlt héten elfogadott törvény értelmében a kávézók tulajdonosai a felelősek azért, hogy milyen honlapokat látogatnak vendégeik. Az internetezőknek tilos olyan tartalmakat megjeleníteni, letölteni, másolni, továbbküldeni és terjeszteni, de még elolvasni is, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal, veszélyeztethetik Kína nemzeti egységét, szuverenitását vagy területi integritását. A internetes oldalak működtetőinek és a felhasználóknak tartózkodniuk kell attól, hogy államtitkokat hozzanak nyilvánosságra, vagy kárt okozzanak a Kínáról kialakult képnek. Becslések szerint Kínában mintegy 50 millió internetező van, de mivel viszonylag kevés család engedheti meg magának az otthoni számítógépet és az internet-előfizetést, többségük csak - a gyakran napi 24 órán át nyitva tartó - internetes kávéházakban férhet hozzá a világhálóhoz.
Ajánlott videó
- 05:55 Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra
- 05:30 Kvíz: Felismered a Cartoon Network ikonikus meséit egyetlen pillanatképről?
- 05:10 Így halt meg II. Mátyás király
- 04:40 Sorra döntjük meg a tévhiteket a mohácsi csatáról
- 04:10 Puccsal vette át a hatalmat Kun Béla
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 03:40 Rothadt, bűzös volt a középkori emberek lehelete?
- 03:33 Biztosan távozik egy magyar kézis a Melsungen csapatától
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
