[FN] A megújuló erőforrásokhoz kötődő beruházásokra az elkövetkező nyolc évben legalább 500 milliárd forintot kell fordítania Magyarországnak - hangoztatta Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a 2. Ökotech Nemzetközi Környezetvédelmi és Kommunális Szakkiállítás keddi megnyitóján Budapesten. Elmondta: a szél-, a nap-, a víz-, a biomassza és a geotermikus energia felhasználásának növelése európai uniós célkitűzés. - A megújuló energiaforrások energiafelhasználáson belüli, jelenlegi 3,6 százalékos arányát 2010-ig 12 százalékra kell emelni - közölte Kóródi Mária. Emlékeztetett arra a korábbi becslésre, amely szerint a teljes környezetvédelmet tekintve 2.700 milliárd forint kell ahhoz, hogy az EU-követelményeket az ország teljesítse.
Ajánlott videó
- 11:24 Meglepő csontvázat találtak Szigligeten elásva
- 11:20 Ördög Nóra színházi darabban tűnt fel: elárulta, mitől tartott a szerepléssel kapcsolatban
- 11:17 Orbán Brüsszelből: a migráció visszatér az európai politika napirendjére
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 10:56 Robbantással fenyegette az iskoláját egy 14 éves budapesti diák
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 10:52 A kannabisz jelentheti a megoldást a világ leggyakoribb májbetegségére
- 10:50 Nyugdíjszakértő: hibásan számolt a kormány a 2026-os nyugdíjaknál
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 10:37 Natasha Bedingfield és Skepta is jön a Szigetre
- 10:32 Magyar Péter: Ukrán zászlóval pózoltak a salgótarjáni Fidesz emberei
- 10:25 Trump Pearl Harborral viccelt, amikor Iránról kérdezték a japán miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján – videó
- 10:17 Vészhelyzet miatt leszállt Bécsben a Düsseldorfból Budapestre tartó Eurowings-járat
- 10:09 Újabb 37 orvos ellen emelhetnek vádat a cipős ügyben
- 10:09 Anna Kurnyikova elárulta, milyen nevet kapott Enrique Iglesiasszal közös negyedik gyerekük
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 08:35 Hadházy már össze is szedte a kétmillió forintot, ennyivel bírságolta meg őt Kövér László
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 10:01 Tüntetést, tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választások előtt
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 06:43 Összeállt a Séfek séfe döntős mezőnye
- 07:00 Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik korábbi aláírásokat „hasznosított újra”, hogy indulhasson a választáson
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
