[FN] A brit kormány hétfőn felfüggesztette a protestáns és katolikus közösség hatalommegosztásán alapuló északír nemzetgyűlés és kormány jogköreit , és a tartományt ismét saját igazgatása alá rendelte. Az északír alkotmányos testületeket hétfő éjféltől a brit kormány északír ügyek minisztériuma irányítja, amelyet két új államminiszterrel egészítenek ki - jelentette be hétfői belfasti sajtóértekezletén John Reid, a brit kormány északír ügyek minisztere. A döntést indokolva Reid kijelentette: a békefolyamatot oly mértékű válságba sodorta a protestáns és katolikus közösségek közötti bizalom szertefoszlása, hogy a brit kormánynak nem volt más választása, mint az önigazgatás felfüggesztése, az északír békemegállapodás felülvizsgálata. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a békefolyamat hamar átlendül a holtponton, és lehetőséget teremt a felek közötti bizalom visszaszerzésére. Hangsúlyozta: a brit kormány elkötelezett a nagypénteki egyezményben lefektetett alapelvek teljesítésére és arra is, hogy az eredeti tervek szerint jövő májusban megtartsák a nemzetgyűlési választásokat Észak-Írországban. Utalva arra, hogy a felek közötti bizalomvesztés oka elsősorban a vallási erőszak folytatódása, figyelmeztetett: eljött az idő, amikor az embereknek választaniuk kell a demokrácia és az erőszak között.
Ajánlott videó
- 09:47 Uszik meglepőt húzott, kiderült, kivel és mikor bokszol legközelebb
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
- 09:11 Közleményt adott ki a nehéz helyzetben lévő NB I-es kézicsapat, a szezon hátralévő részét érinti
- 09:01 24/7: Már lépni sem bírnak az ukránok, akik mindenünket elveszik
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 08:45 Bejelentette a NASA: nem lesz holdra szállás az Artemis–3 keretein belül
- 08:31 Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért
- 08:25 Gyarmati Andrea: Reggel és este jobban fertőz a vírus, mint napközben?
- 07:43 Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, Izrael szerint Irán rakétákat lőtt ki válaszul
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 07:23 Trump nekirontott az AI-cégnek, amiért az nem hajlandó a Pentagonnak szabad kezet adni
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
