Belföld

Szűrös az MSZP-t szapulja Gyöngyösön

[FN, MTI] Szűrös Mátyás szerint az MSZP nem szociáldemokrata, hanem egyszerre bolsevik jellegű és a nagytőke érdekeit szolgáló neoliberális párt. Az egykori szocialista politikus Gyöngyösön Székács Györgynek, a helyi polgári választási koalíció polgármesterjelöltjének vasárnapi fórumán elmondta, hogy a rendszerváltás idején egy szociáldemokrata párt építésének szándékával hozták létre az MSZP-t, ezzel szemben a szocialista párt hagyományait, történetét, személyi összetételét, struktúráját tekintve nem szociáldemokrata párt. Sőt a stílusa, amely a gyűlölködésre és a félelemkeltésre épül, kimondottan bolsevik jellegű. Rámutatott: a szociáldemokrácia társadalmi bázisát a kisemberek, a kisvállalkozók, a bérből és fizetésből élők alkotják, ám az MSZP a bankárok, a nagytőke pártjává, vagyis neoliberális párttá vált. A magát a nemzeti baloldalhoz tartozó független szociáldemokrataként meghatározó Szűrös Mátyás hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben a nemzeti baloldal megerősítése az egyik legfontosabb feladat. Szűrös Mátyás Orbán Viktorról szólva úgy vélekedett: szerencséje a nemzetnek, hogy egy olyan fiatal, tehetséges miniszterelnöke lehetett, aki még bele fog szólni a magyar történelem alakulásába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik