[FN] | A megyeházán Rudlof Tibor főjegyző, a területi választási iroda vezetője és dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra, a megyei polgármesteri hivatal főosztályvezetője konzultációt tartott településeink választási kulcsembereivel , a jegyzőkkel az önkormányzati választási teendőkről, a technikai tudnivalókról, a bizottságok munkájáról. Az előadók elmondták: a választási összesítő jegyzőkönyveket a polgármesteri hivatalokban közzéteszik október 19-én 16 óráig. Hozzátették: a választóknak fontos tudni, hogy jogorvoslat kezdeményezésére mindössze egy nap áll rendelkezésre. A szavazatszámláló bizottságokban kellő számú delegált van, de több is lehetne, mindenesetre megyénkben mindenütt működőképesek a választási bizottságok - tudosított a forumról a Pont Magazin. A jegyzői értekezleten kiemeltek néhány adatot is: az előző értekezleten még arról volt szó, hogy alacsonya a képviselő-jelöltek száma, a jelöltállítás határidejére azonban várkozáson felüli számban adták le szelvényeiket. Míg négy éve 103, az idén 109 ezren jelölteték magukat, és 50-nel nőtt a jelölő szervezetek száma is. A megyében 217-en lennének polgármestek, míg a 10 ezer lakó alatti településeken 1251, a 10 ezer felettieken pedig 521 a jelöltek száma.
Ajánlott videó
- 15:53 Jó hír a futballfüggőknek: öt nappal a vb-döntő után már rajtol az NB I
- 15:47 Kilenc évet kapott a férjét megfojtó nyugdíjas
- 15:45 Az MLSZ fiatalszabályához hasonló ötlettel állt elő a FIFA
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 15:18 Két zsidó férfit késeltek meg Londonban
- 15:03 Sam Neill: Rákmentes vagyok, most már a filmezéshez is visszatérhetek
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 14:43 Újabb tehetséges játékosát adhatja el az MTK
- 14:41 „Mondd meg nekik, hogy csodálatos életem volt” – ezek voltak Wittgenstein utolsó szavai
- 14:40 Nyár közepén megnyit a Biodóm egy része
- 14:40 Újra indult a Lidl mozgóboltja, újabb települések előtt nyílik meg a lehetőség!
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 14:14 Gyászol a magyar vízilabda, meghalt Domján Árpád
- 13:57 A nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét az Onkológiai Intézet főorvosa
- 07:34 Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
- 06:32 Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 05:30 Nagy Túrakvíz: mennyire ismered az erdei szabályokat?
- 09:22 Volt gyermekvédelmi vezető: Azt mondták, elnézik nekem, ha 28 millió helyett 8 millióból újítom fel a tetőt és a többit a gyerekekre költöm, csak lépjek be a pártba
- 05:22 Ismered a magyar sportlegendákat? Ebből a kvízből kiderül!
- 13:57 A nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét az Onkológiai Intézet főorvosa
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
