[FN] Komárom-Esztergom megye városaiban is kiélezett, szoros küzdelem várható a polgármesteri székért, bár van kivétel is - írta a Pont Magazin. Dorogon ugyanis egyetlen olyan jelölt sem akadt, aki elegendő ajánlócédulával vehetné fel a versenyt dr. Tittmann János jelenlegi polgármester ellen, aki az idei parlamenti választáson is fölényesen nyert. Nyergesújfalun is mindössze egyetlen jelölttel kell megküzdenie a jelenlegi polgármesternek, a független Miskolczi Miklósnak, az ugyancsak független Padányi Balázzsal. Igen esélyesnek tűnik a megyeszékhely mostani polgármestere, Bencsik János is, aki a rendszerváltozás óta meghatározó szereplője Tatabánya fejlődésének, aki függetlenként indul, civil szerveződések és a Fidesz támogatásával. Igaz, hárman is ringbe szállnak ellene: az MSZP-s Lévai Ferenc, a Jobblét Egyesület színeiben Szentirmai Ferenc és a Munkáspárt jelöltjeként Tóth István. Biztos befutónak látszik Komáromban Zatykó János eddigi polgármester is, aki MSZP-s parlamenti képviselő, s akivel újra megmérkőzik, mint az országgyűlési választáskor, dr. Juhászné dr. Gordon Ildikó. Figyelemre méltó, hogy mint a fővárosban, az SZDSZ itt is indít önálló jelöltet, Tamás Istvánné Kalina Irma személyében. Rajtuk kívül ringbe száll még a MIÉP-es Kálmán Béla és függetlenként Márkos Attila. A kisbéri jelenlegi polgármesternek, Udvardi Erzsébetnek, a Fidesz-MDF jelöltjének két ellenfele lesz Bozori Endre és Kemény János függetlenek személyében. A polgármester asszonnyal szembeni bizalmatlanság miatt a most záruló ciklusban egyszer már időközi választást kellett tartani, amelyet azonban megnyert. Az eddigi információk szerint jók az esélyei a jelenlegi Fidesz-MDF-es polgármesternek Esztergomban. Meggyes Tamásnak ugyan négy vetélytársa is lesz, a független Kocsi Ferenc, akit az MSZP is támogat, az ugyancsak független Juhász Albin, a MIÉP-es Tamáshidy Viktória, valamint Urbánné Harcz Mária független, de a város nagy ütemű fejlődése sok voksot hozhat Meggyes számára. Roppant szoros küzdelem várható Tatán, ahol a Fidesz-MDF-es jelenlegi polgármesterrel, Hetényi Tamással szemben száll ringbe az MSZP-s parlamenti képviselő Tatai Tóth András, az SZDSZ-es Kerti Katalin, aki már volt polgármester, a független Szappanos István, s a Tiszta Közélet Egyesület jelöltje, Szabó Gyula. Négy ellenfele lesz a jelenlegi oroszlányi polgármesternek, dr. Sunyovszky Károlynak, a Fidesz-MDF jelöltjének is: az MSZP-s Rajnai Gábor, az SZDSZ-es Kardics István, a munkáspárti Varga János és a független Balogh György.
Ajánlott videó
- 12:57 Török Gábor „Fidesz light-ot” lát, és elképzelhetőnek tartja, hogy gyakran cserélődnek majd a Tisza-kormány miniszterei
- 12:56 Elmaradt a győri közgyűlés feloszlatása, pedig akadt egy váratlan támogatója
- 12:52 Nem aggódna a Liverpool edzője, ha Pécsi Árminnak kellene védenie
- 12:50 Színházi romok alatt találták meg a görög istennőt
- 12:36 Eljárás indult a Szent Imre Kórház ellen: félrekezelhették egy idős nő infarktusát, aki végül meghalt
- 12:35 Róna Péter: Alkotmányt!
- 12:19 Antilopok Hatvanpusztán, magyar rodeó és kilónyi lecsót cipelő serpa – válogatás fotóriportereink díjazott képeiből
- 12:17 „Magamat is megleptem ezzel a döntésemmel” – ByeAlex elárulta, miért vállalta el újra az X-Faktort
- 12:11 Puzsér Róbert: Orbán Viktor lemondása sem segíthet már a Fideszen
- 12:08 Megerősítette az Alkotmánybíróság, hogy az egyik tagjuk lemondásra szólította fel Polt Pétert
- 12:05 Abszurd módon ferdíti el a Greenpeace gödi méréseit a Fidesz-propaganda
- 11:58 Miért tartott ilyen sokáig, amíg a futballban eljutottak oda, hogy nő is edzhet egy férficsapatot?
- 11:50 Elképesztő, mennyien követték a választási eredményeket – itt vannak a pontos számok
- 11:46 Vitézy Dávid a miniszteri megbízásról: Három dolgot biztosan ígérhetek
- 11:43 Nem emelnek vádat Ruszin-Szendi Romulusz ellen az újságíró meglökése miatt
- 10:15 Felfedte kilétét Magyarország első LMBTQI-tévécsatornájának alapítója
- 05:00 Kvíz: értük rajonganak most a tinik – te felismered őket?
- 22:02 Közel kétmilliárdot vett ki Szijjártó felesége az elmúlt években a profitbajnok cégéből
- 21:05 Tóth Verát is felkérték propagandavideók gyártására, azt mondja, „baromi sok pénzt” fizettek volna neki érte
- 09:46 Esztergomi Bazilika plébánosa: Ha elengedjük a valóságot, az megbosszulja magát. A mostani választás fényes példával szolgál erre
- 05:30 Zidane fejelt, Armstrong doppingolt, Tyson harapott – kvíz a legsportszerűtlenebb sportolókról
- 11:05 „Évek óta először nincsenek oroszok a teremben” – jegyezte meg a lengyel miniszterelnök az uniós ülésről, amire Orbán már nem ment el
- 03:40 Ez az űrhajós előre látta saját halálát
- 04:40 Eltűnt kultúra tárgyaira bukkantak Nemesvámosnál
- 09:41 Megszerezték egy demens asszony 80 milliós házát, és még a bankba is becsalták kétszer
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
