Medgyessy Péter személyében hivatalban lévő kormányfő hat év után először tett látogatást az egri Városházán . A vendéget Eger polgármestere, dr. Nagy Imre fogadta - számolt be az egri Városi Újság. Medgyessy Péter miniszterelnök hivatalos Heves megyei látogatása során elsőként Egerbe látogatott, ahol találkozott az Ipari parkba betelepült cégek, és a városban működő legfontosabb gazdasági szervezetek vezetőivel, ismerkedett a térség gazdasági fejlesztési koncepciójával, különös tekintettel a közúthálózat és a kistérségek fejlesztésére valamint a megyei kórház rekonstrukciós terveire.
Az Ipari Parkban történt tájékozódást követően a kormányfő és kísérete a Városházára vonult, ahol az épület előtt egybegyűltek nagy tapssal fogadták. A polgármesteri irodában tartott sajtótájékoztatón dr. Nagy Imre, Eger polgármestere utalt arra, hogy hat év után látogat hivatalban lévő miniszterelnök a Városházára. Az újraindult párbeszédre a kormány és az önkormányzat között nagy szükség van, hiszen vannak elmaradások: az előző ciklusban nem valósult meg a bekötőút az M3-asról, megoldandó a szilárd hulladék elhelyezésének problémája és tovább fejlesztendő az idegenforgalom. Medgyessy Péter miniszterelnök a sajtótájékoztatón kijelentette: márciusban, a választási kampány idején járt itt utoljára és már akkor is érződött, hogy az emberek változást akarnak.
Ajánlott videó
- 22:12 Nyolc nyeretlen meccs után győzött újra a Paks
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
- 12:54 A TV2 bejelentette: ők lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 11:58 Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
