[FN, MTI] Balsai István, az Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője zalai kampánykörútjának zalaszántói állomásán elmondta, hogy fontosnak tartja az uniós csatlakozáshoz szükséges és jövő héten tárgyalandó alkotmánymódosítás elfogadását. Jogi kérdésként szerinte ez azonban a jéghegy csúcsa, hiszen a szintén parlament elé kerülő költségvetési terv legalább ilyen fontos a "csatlakozóképesség" szempontjából. Az önkormányzati választásról szólva úgy ítélte meg: a polgári összefogásban részt vevő MDF-jelölteknek jó esélyei vannak, mert programjaik nem párt, hanem szakmai és polgári érdekekhez kötődnek. Kiss Bódog Zoltán, a Fidesz-MDF-MKDSZ közös, 15 fős megyei listájának vezetője szerint erre a szakmaiságra és a konzervatív értékrendre támaszkodva az eddiginél jobban kiaknázhatók Zala adottságai. Balsai István zalai kampánykörútján számos települést keresett fel, péntek este pedig választási fórumon vett részt Nagykanizsán.
Ajánlott videó
- 09:10 Deutsch Tamás: Magyar Péter anyja rágalmazásért feljelentett
- 09:04 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Minden erőmmel azon leszek, hogy a jelenlegi jogszabályokat megváltoztassák
- 09:01 Meghalt Nedra Talley Ross, a Ronettes énekesnője
- 08:58 Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek
- 08:56 Megfogta a csirkével játszó kutya hátsó lábait, és addig verte a villanyoszlophoz, amíg az el nem pusztult
- 08:48 „Őszintén: összetörtem” – újabb nagy név marad le a focivébéről
- 08:39 Fejvadászok segítségével fogtak el egy magyar csalót Németországban, tíz elfogatóparancs volt ellene
- 08:20 Kiderült, miben tér el a koffeinmentes és a sima kávé hatása
- 08:17 Boldogan bezárná az Uzsoki VIP-osztályát, ha kapna plusz finanszírozást
- 08:06 Ezermilliárd forint azonnal mozdítható vagyon pihen 29 NER-közeli cég bankszámláján
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
- 07:28 Guardian: Magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 07:08 Fekete Pákónak esze ágában sincs feleségül venni párját, akivel 10 éve együtt vannak
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 07:00 Tévhit, hogy az apró szemű a legédesebb: ez a legfinomabb eper ismertetőjele
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 16:47 Két telitalálatos szelvény van a hatos lottón
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 06:30 Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain?
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
