[FN, MTI] Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek esti ülésén elutasította a Fidesz részéről Zala megyéből érkezett, a listás szavazólapon szereplő pártemblémák formátumával kapcsolatos kifogását. A beadványban a Fidesz azt nehezményezte, hogy a területi választási bizottság által kedden jóváhagyott szavazólapon nem a megfelelő méretben, hanem egy 20 milliméter átmérőjű körben tüntetik fel a jelölőszervezetek emblémáit. A panaszosok szerint ez a formátum az MSZP emblémájának felel meg, mert az teljes egészében kitölti a kör alakú felületet, szemben a Fidesz logójával, amely négyszögletes. A kifogást benyújtók szerint a választási bizottság által jóváhagyott szavazólap, illetve a belügyi tárca vezetői által augusztus elején kiadott a szavazólapon szereplő emblémák nagyságával kapcsolatos miniszteri utasítás sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. Az OVB korábbi, több azonos tartalmú beadvány ügyében hozott határozataihoz hasonlóan megállapította, hogy a bizottságnak nincs sem a választási eljárásról (VE) szóló törvény, sem más jogszabály által biztosított hatásköre annak vizsgálatára, hogy a hivatkozott rendelkezés meghozatalakor a belügyminiszter a ve 153. paragrafusának (1) bekezdésében foglaltak szerint járt-e el.
Ajánlott videó
- 08:58 Hol és mikor találunk rá az igazságra? Hol és mikor talál ránk az igazság?
- 08:46 Két robbanás egy éjszakai betörésnél – 15 sebesült, egy fiatal rendőrnő meghalt Lvivben
- 08:37 Korda György elárulta, milyen ultis Orbán Viktor
- 08:15 Sebestyén Balázs sokallja a bírságot, amit tilosban parkolásért kapott Budapest belvárosában
- 08:11 Háború, uszítás – Mit válaszol a hisztériakeltő Fidesz-kampányra a Tisza Párt?
- 08:09 Meztelenül fekvőtámaszozott, majd ellopott egy mentőautót, beteggel együtt
- 07:58 Az indiánok védelmezője lett a vérszomjas skalpgyűjtő
- 07:57 Vajon hány forintért adják ki egy-egy magyar választó adatait?
- 07:50 Tóth Gabi: Orbán Viktor mindig jó pár gondolattal előttünk jár
- 07:29 Haláleset, lemondás, feloszlás: ma öt magyar település dönt
- 06:58 „Talán innen kerül ki a tízből az az egy” – ahol megpróbálják átírni a gyermekvédelem kegyetlen matekját
- 06:56 Combon lőtte magát, miközben sorban állt a McDrive-ban
- 06:44 Orbáni kamu, hogy „lebukott” a Tisza az ajánlásokkal
- 06:00 Egy éve ilyenkor: vérnyomáscsökkentővel akart segíteni kollégáján, ájultan esett össze a 35 éves nő
- 05:45 Kvíz: Tíz kérdés, amiből kiderül, mennyire volt a Bravo magazin a bibliád
- 06:00 Egy éve ilyenkor: vérnyomáscsökkentővel akart segíteni kollégáján, ájultan esett össze a 35 éves nő
- 18:01 Magyar Péter: Szent István hazájában elárultak mindent, ami keresztény vagy szent
- 07:29 Haláleset, lemondás, feloszlás: ma öt magyar település dönt
- 03:59 Síbalesetben meghalt menyasszonyának ajánlotta ezüstérmét az olasz síző
- 06:58 „Talán innen kerül ki a tízből az az egy” – ahol megpróbálják átírni a gyermekvédelem kegyetlen matekját
- 07:50 Tóth Gabi: Orbán Viktor mindig jó pár gondolattal előttünk jár
- 05:30 Pókember-kvíz: Mennyire emlékszel a Hálószövő mozis kalandjaira?
- 19:13 Fejlövésbe halt bele egy francia katona, miután egy buliban a katonatársaival „játszott”
- 21:34 36 órája nincs áram Vas vármegye egyes részein a havazás miatt
- 07:57 Vajon hány forintért adják ki egy-egy magyar választó adatait?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
