A Magyar Hírlap megbízható forrásból úgy értesült, hogy azoknak jár majd a magasabb összegű lakásépítési - régi nevén szociálpolitikai - támogatás, illetve a megelőlegezett kedvezmény, akik a rendelet december 1-jei módosítása után kötik meg az adásvételi, illetve a hitelszerződést . A Magyar Közlöny 129. száma tartalmazza az 1167/2002. számú kormányhatározatot, amely az "Esélyt a jövőnek!" program megvalósításával kapcsolatos feladatokról szól. A határozat első pontja tartalmazza a lakásépítési kedvezmény megemelt összegét. Eszerint egy gyermek után 500 ezer, két gyermek után 1,6 millió, három gyermek után 2,7 millió, négy gyermek után pedig 3,2 millió forint támogatás jár. A határozat előírja azt is, hogy ki kell dolgozni a két gyermek után járó lakásépítési kedvezmény állam által történő megelőlegezésének módját. Ajánlott videó
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 14:51 Tavaly 35 milliárdnyi közpénzt utalt a kormány Erdélybe, részben az RMDSZ közelébe
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
