[FN] Az Értelmiségi Klubban (ÉK) október 10-én találkoztak Pécs polgármester-jelöltjei. A résztvevők: Bretter Zoltán (SZDSZ), dr. Deák Péter (MIÉP), Dévényi László (ÖPE) Kerényi János (Civil Koalíció), dr. Ternák Gábor (Fidesz,MDF), dr. Toller László (MSZP) . A személyes motivációk mellett szóba került a regionalizmus, a város megközelíthetősége, az európaiság és a politikai kultúra - derül ki a BaranyaNet tudósításából. A találkozás néha parázs vitává alakult, Ternák Gábor és Toller László között személyes szócsata alakult ki. Ternák Gábor kifejtette, hogy olyan városvezetést kívánna, mely hangulatában demokratikusabb, nem az az elv érvényesül, hogy a győztes mindent visz. Utalt arra is, hogy politikai kulturálatlanság tapasztalható az MSZP körül és személy szerint Toller László esetében is. Ternák kifogásolta, hogy a jelenlegi ciklusban a pénzügyi bizottságot kivéve, mindnek kormányzó párti vezetője volt. Külön kiemelte az egészségügy és szociális bizottságot, ahol mint mondta egy bányász vezeti. Toller László Ternák Gábornak adott válaszában utalt a vitát megelőző estén tartott politikai összejövetelre, ahol olyan jelvényeket árultak, melyen a MSZP és az SZDSZ logója látható "UNDORODOM TŐLETEK" felirattal. Mint mondta, akinek a rendezvényén ilyen jelvényeket árulnak, az ne beszéljen politikai kultúráról. Toller utalt arra, hogy a városnak régión túlmutató adottságai vannak. Ebben a városnak van történelme, identitása, vagyona, egyeteme és még sok más értéke. Toller kijelentette: Mi fogjuk vezetni a várost.
Ajánlott videó
- 00:03 A világ legkeményebb női és férfi sportfavágói érkeznek a Városligetbe
- 00:01 Rengeteg új lakás, komoly kedvezményekkel
- 00:00 Budapest kulturális központja 2026 nyarán is a Margitsziget lesz
- 22:22 Utolérte a Villarrealt az Atlético, menekül az Elche és a Levante
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 17.
- 20:48 Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár
- 20:30 Három magyar kézissel, kilencgólos előnyről bukta el az EL-döntőt a Thüringer HC
- 20:14 Fazekas Gergő: Eszméletlenül sajnálom ezt a napot
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 19:50 A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek
- 19:45 Karácsony Gergely: Az ország adott magának egy esélyt, hogy lebontsuk a gyűlölet falait
- 19:32 Otthon bukta el a vb-selejtezőt, már csak a szabadkártyában bízhat a férfi kéziválogatott
- 18:57 Ártatlannak tűnik, mégis tűzveszélyes lehet ez a konyhai szokás
- 18:55 John Travoltával nem lehet bírni: ezúttal talpig feketében lopta el a show-t Cannes-ban
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás
- 11:43 Balavány: Még Sulyok Tamásban is több a tartás, mint Orbán Viktorban
- 15:10 Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 14:34 Modenai gázolás: egy nőnek mindkét lábát amputálni kellett
- 09:59 Egy hévízi háromcsillagos szálloda dolgozói sem kapták meg a bérüket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
