A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a Független Kisgazdapárt új elnöke Réti Miklós. A pártelnök tárgyalásokat kezdett Szeremley Hubával, hogy megtartsa pártja Belgrád rakparti székházát. Az épület eladásáról Torgyán József elnöki időszakában kötöttek szerződést a vállalkozóval, aki továbbra is ragaszkodik az eredeti szerződés szövegéhez. Az FKGP vezetősége az országgyűlési választások előtt írta alá Szeremley Hubával azt az adásvételi szerződést, amelynek értelmében a párt Belgrád rakparti székháza 700 millió forintért a nagyvállalkozó tulajdonába mehet át. Szeremley ebből kifizetett 200 milliót, a folytatás azonban megrekedt. Torgyán József augusztus 13-án levelet írt Szeremleynek: ha nyolc napon belül "az elveszett foglaló összege felett mutatkozó 700 millió forintot átutalná a Független Kisgazdapárt számlájára, úgy mi annak ellenére biztosítanánk önnek a székházunk tulajdonjogát, hogy annak valóságos forgalmi értéke az egymilliárd forintot is messze meghaladja. A fenti határidő eltelte után azonban a székházunkat harmadik személynek fogjuk értékesíteni." Szeremley Huba nem fogadta el Torgyán ajánlatát, mivel ragaszkodott az eredeti adásvételi szerződésben rögzített feltételekhez. Eszerint a 200 millió forintos foglaló felett további 500 millió forintot kell a székházért kifizetnie. Szeremley a Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: a Legfelsőbb Bíróságnak az a döntése, hogy már nem Torgyán József, hanem Réti Miklós a párt elnöke, semmit sem változtat azon, hogy a székházat egy érvényes szerződés keretében megvette. Továbbra is ragaszkodik az eredeti szövegben rögzített feltételekhez - írja a Magyar Nemzet. Ajánlott videó
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 20:06 Itt a fordulat: Szalah a pályán búcsúzhat el a Liverpool-szurkolóktól
- 19:41 25 milliárd dollárt költött eddig Amerika az Irán elleni háborúra
- 19:33 Kirúgott edzőt ritkán búcsúztatnak ekkora rajongással
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 19:02 Három növény mellé ültetve lesz igazán látványos a leander
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 10:03 Peller Anna és Peller Mariann is otthagyják az RTL Reggelit
- 11:06 Baka András: Ilyen csak egyszer történt, amikor a náci Németország elfoglalta Hollandiát
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 12:44 Nyomozást rendeltek el az ukrán pénzszállítók jogellenes fogva tartása miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
