[FN, origo] Oroszország legnagyobb televíziós csatornája és az orosz űrügynökség megállapodott, hogy olyan valóságshow-t készítenek közösen, amelynek győztese az űrbe utazhat . Ha minden a tervek szerint halad, az első "televíziós" űrturista 2003 őszén repülhet majd a kozmoszba. Az ORT közszolgálati televízió és az űrügynökség (Roszaviakoszmosz) vezetői kedden jelentették be döntésüket. A tévé és az űrügynökség képviselői már aláírták az előzetes megállapodást, a végleges szerződést pedig egy-két hónapon belül kötik meg. A több évre szóló tervek szerint évente legalább egyszer rendeznek ilyen televíziós "vetélkedőt". A nézők nyomon követhetik egyebek között a versenyzők kiválasztását, majd azt is, hogy a vállalkozó kedvű amatőrök miként veszik az akadályokat az űrrepüléshez szükséges szigorú kiképzés során. Utazni azonban csak egyikük fog, mégpedig a legjobban teljesítő jelölt, aki egy hetet tölthet majd el a Nemzetközi Űrállomás orosz részlegében.
Ajánlott videó
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 12:20 Demonstrálni szeretett volna a Kutya Párt CPAC Hungary helyszínén, a rendőrök nem engedték
- 12:11 Itt mi történik? Hallal a kezében futott át egy férfi a triatlonversenyző előtt
- 12:06 Meg akart szökni a veszprémi kórházból egy fogvatartott
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 11:00 A magyar gazdaság vergődik – Balogh Petya a Dellában
- 10:53 Orbán a CPAC Hungaryn: Make Europe Great Again!
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 10:07 Baltával támadtak hárman egy férfira Csörögön
- 09:58 Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 09:44 Tévéinterjúban igyekezett tisztázni magát az összeepsteineződött norvég koronahercegnő
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 09:31 Mocsai Tamás tanácsa a fiatal kézilabdázóknak: Próbálják ki magukat külföldön
- 09:26 Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra is
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 06:52 Befejeződött a Séfek séfe: 10 millió forintot vihetett haza a győztes
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 08:46 Fluor Tomi a választásokról: Vagy EU vagy Moszkva, ez a kérdés
- 08:43 Nyilvánosságra hozták az ittas Justin Timberlake igazoltatásáról készült videókat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
