[FN, MTI] A Magyar Demokrata Fórum (MDF) az almatermesztők helyzetének javítása érdekében azonnali intézkedésre szólítja fel a kormányt és a szaktárcát, mert megítélése szerint az 5 forintos állami támogatás nem elegendő a megélhetés biztosítására. Fülöp István, Mátészalka MDF-es országgyűlési képviselője, a parlament gazdasági bizottságának tagja keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten arra hívta fel a figyelmet, hogy az almatermesztés szinte az egyetlen megélhetési lehetőség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Adatokra hivatkozva ismertette, hogy az országban termő alma 75 százaléka, 435300 tonna a megyéből származik. A kilónkénti 5 forintos támogatás nem elegendő a megélhetéshez - hangsúlyozta, ráadásul a támogatás csak akkor jár, ha a felvásárló minimum 10 forintot ad kilónként az almáért. A sajtótájékoztatón Mátészalka országgyűlési képviselője, alpolgármestere kitért arra is, hogy az EU-tárgyalások során fontos lenne, hogy a kormány minél magasabb kvótarendszer elfogadását szorgalmazza, mert az almával Magyarország versenyképes a külföldi piacokon.
Ajánlott videó
- 09:44 Tévéinterjúban igyekezett tisztázni magát az összeepsteineződött norvég koronahercegnő
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 09:31 Mocsai Tamás tanácsa a fiatal kézilabdázóknak: Próbálják ki magukat külföldön
- 09:26 Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra is
- 09:02 24/7: Gazdagok és CPAC – van-e Salvini és Le Pen zsebében néhány százalék?
- 08:49 Trump szerint közel kerültek a céljaik eléréséhez Iránban
- 08:46 Fluor Tomi a választásokról: Vagy EU vagy Moszkva, ez a kérdés
- 08:43 Nyilvánosságra hozták az ittas Justin Timberlake igazoltatásáról készült videókat
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 08:02 Háborús buborékba került Trump az amerikai terrorelhárítás lemondott vezetője szerint
- 08:02 Bezár Németország utolsó gleccsersípályája, a német gleccserek halálra vannak ítélve
- 07:25 Folytatódik a borult, felhős idő
- 07:08 Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme egyik főszereplője
- 07:05 Közös képet posztolt Schóbert Norbi Orbánnal: Hajrá, Viktor! Hajrá, igazi honvédő miniszterelnök!
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 06:52 Befejeződött a Séfek séfe: 10 millió forintot vihetett haza a győztes
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 07:05 Közös képet posztolt Schóbert Norbi Orbánnal: Hajrá, Viktor! Hajrá, igazi honvédő miniszterelnök!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
