A kormány a múlt héten úgy döntött: meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy januártól a kistérségi társulások gyakorolják az úgynevezett kistérségi megbízottak munkáltatói jogát . Mint ismeretes, súlyos vádak érték a közelmúltban Nagy Sándort, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) területfejlesztésért felelős politikai államtitkárát a kistérségi megbízottak kinevezésével kapcsolatban. A MeH ugyanis - bár valamennyi önkormányzati érdekvédelmi szövetség bírálta emiatt - ragaszkodott ahhoz, hogy az előző kormány által kinevezett, s most, az önkormányzati választások előtt feltűnően gyorsan lecserélt kistérségi megbízottak munkáltatói jogát a kormány gyakorolja. A legnagyobb önkormányzati érdekvédelmi szövetség, a TÖOSZ vezetői azt állították: ez a módszer szakmai és politikai szempontból is káros. Szakmailag azért, mert a kistérségeknek maguknak kell kiválasztaniuk azt a személyt, akiben az önkormányzatok megbíznak, akinek az észrevételeit, javaslatait elfogadják (a megbízottak feladata az, hogy figyeljék a térség által igényelhető pályázati lehetőségeket, alakítsák ki a pályázók körét, segítsenek elnyerni a pénzt); politikailag pedig azért, mert könnyen az a vád érheti a kormányt, hogy saját klientúráját ülteti a megbízotti tisztségbe.
[Népszabadság]
[Korábbi cikkünk a témában]
Ajánlott videó
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
