Már a jövő év őszén szeretné elindítani az M0-ás gyűrű és az új fővárosi Duna-híd építését a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be tegnap Csillag István, a tárca vezetője, Demszky Gábor főpolgármesterrel folytatott tárgyalása után. Mint mondta: terveik szerint tavasszal kiírnák a pályázatot a fejlesztésekre, amelyek 2003 őszén, de legkésőbb 2004 elején elkezdődhetnek, és 2006-ra be is fejeződnének. Megépülne az M0-ás gyűrű keleti és északi szektora, valamint Gödöllő mellett az M3-as autópályába torkolló leágazása. Elkészülne továbbá a főváros új, északi Duna-hídja, a tervek szerint szintén 2006-ig, vagyis még ebben a kormányzati ciklusban. Az M0-ás meglévő szakaszának háromsávos autópályává bővítését is tervezi a tárca 2004-ben. Csillag bejelentette azt is, hogy a GKM támogatni fogja az úgynevezett Budapest kisvállalkozói hitelprogramot, amely az évi 700 millió forintnál kisebb árbevételű (illetve 500 millió forint alatti mérlegfőösszegű) fővárosi kisvállalkozásokat segítené. Ezek a cégek november 1-jétől üzleti tervük alapján, 7,75 százalékos kamattal juthatnak kölcsönhöz elsősorban beruházásaik finanszírozására, az ígéretek szerint a kereskedelmi bankok gyakorlatához képest kevésbé szigorú feltételekkel. (A kölcsönhöz nem juthatnak hozzá ugyanakkor azok a vállalkozások, amelyeknek lejárt köztartozásuk vagy vissza nem fizetett hitelük van.)
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 20:37 Nagy Feró szerint csak papíron létezik a másfélmilliós gázsi, amit a DPK-buliért kapott
- 20:21 „Ezt a játékot fideszesek is megveszik” – közpénzt lopva nyerhetünk az Állami Mutyiban
- 20:03 Hamarabb szabadulhat a diósjenői gyilkos, aki megölte és elásta élettársa két lányát
- 19:38 Tusk szerint senkit nem lep meg, hogy Orbán emberei részletesen tájékoztatják Moszkvát
- 19:16 Bugyiban és pólóban dolgozott a tótkomlósi bölcsőde vezetője, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
- 18:47 Ezért hemperegnek leggyakrabban a kutyák a fűben
- 18:35 Akkora itthon a Csengetett, Mylord?-láz, hogy nálunk mutatták be először a színpadi verziót – megnéztük, milyen lett
- 18:30 Panyi: Az orosz titkos hálózat Orbán elleni merénylet kamuvideóját kezdte terjeszteni
- 18:26 Halálos fenyegetéseket kapott a Pitont játszó Paapa Essiedu
- 17:59 Szijjártónak és Rétvárinak a porcukorról mindig a por jut az eszébe
- 17:14 „Meg kell tanulni hallgatni és a csöndet kezelni” – így néz ki a kiskorú gyermekek kihallgatása a gyakorlatban
- 17:13 Szoboszlai Dominik hatalmas meglepetést okozott a Margitszigeten
- 17:12 Fütyülés, kiabálás, fekete paraván Orbán hódmezővásárhelyi gyűlésén
- 17:05 Lezuhant egy helikopter Katarban, heten meghaltak
- 17:01 Szlovén kormány: magánszemélyek maximum 50 liter üzemanyagot vásárolhatnak naponta
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton táskában vonult az egri Békemeneten
- 18:30 Panyi: Az orosz titkos hálózat Orbán elleni merénylet kamuvideóját kezdte terjeszteni
- 13:13 Az MSZP elnöke kemény felszólítást intézett Dobrev Klárához a józan ész nevében
- 15:37 Orbán a Fidesz választási esélyeiről: Én úgy érzem, hogy itt egy nagy siker lesz
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigány tündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 17:13 Szoboszlai Dominik hatalmas meglepetést okozott a Margitszigeten
- 14:56 Márki-Zay: Orbán érkezése előtt a „ne lopj!” plakátokat is ellopták a fideszesek
- 13:39 Trump egy magyar lánynak köszönheti Melaniát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
