A csődbe ment Sabena romjain idén januárban megalakult új belga légitársaság, az SN Brussels Airlines egyelőre veszteséges, de elnöke rendületlen derűlátással tekint a jövő elé. Rob Kuijpers, a belga légivállalat holland igazgatótanácsi elnöke úgy nyilatkozott, hogy az első félévi üzleti veszteségre számítottak, de az 50 millió eurós összeg kisebb, mint gondolták. Az első év végére 80 milliós veszteségre számítanak, ami Kuijpers szerint elkerülhetetlen az indulás nélkülözhetetlen befektetései miatt. Nincs abban semmi különös, hogy deficitesek vagyunk, hiszen új vállalatot kellett beindítani, ezt a félévet terhelték a működés megindításával járó kiadások a Sabena csődje után, a névváltoztatás és vele a külsős szimbólumok megváltoztatása is - mondta az igazgató.
Ajánlott videó
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 19:53 A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 18:35 Agyonnyomott egy teherautó egy férfit Kiskunlacházánál
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 18:26 Sulyok lemondatása, alkotmánymódosítás, igazságtétel: Milyen normákat teremt Magyar Péter?
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 14:07 A fideszes Koncz Zsófia és a tiszás Barna-Szabó Tímea segítette legjobban a pártjaik listás teljesítményét – kutatás
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
- 09:23 Magyar Péter: Novák Katalin valljon színt, hogy Orbánék kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének
- 13:31 Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás Budapestre szállított súlyos sérültje
- 11:50 Rogán utolsó NER-es osztogatásai: a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya is nyomozni fog
- 10:45 Alig kezdődött el a parlamenti munka, a Fidesz máris végrehajtott egy sor cserét a bizottságokban
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
