Belföld

Tőzsdehét – szomorú évforduló

Egy évvel a World Trade Center ikertornyainak leomlása után a nyugati részvénypiacok állapota meglehetősen siralmas. A szomorú évfordulót külföldön indexesések jelezték, míg a BUX valamelyest emelkedett.

Hiába jelentek meg kellemesnek mondható amerikai makromutatók a napokban. A kiskereskedelmi forgalom és a termelői árak kedvező augusztusi alakulását beárnyékolta a Fed Bézs Könyve, valamint a pénteken közült, közel egyéves mélypontra csökkenő Michigan fogyasztói bizalmi index.

Lemenőfélben

A Fed gazdaságértékelő kiadványában a fellendülés mögé egyértelműen a kiskereskedelmi forgalom bővülését sorakoztatták fel. Ennek forrása főleg a nullszázalékos hitelekkel megtámogatott autóértékesítés. Egyúttal a gazdaság egyenlőtlen teljesítményére is figyelmeztettek, de Alan Greenspan kongresszusi meghallgatása sem adott okot optimizmusra.

A héten ismét a tűzoltók és rendőrök uralták a Wall Street páholyát, ám az egyenruhák látványa kevés volt az indexek megregulázásához. A Dow több mint egy százalékot esett, ebben nagy szerepet játszott a Honeywell pénteki profit warningja. A Nasdaq kisebb csökkenéssel zárta a hetet, a Standard & Poors 500-as indexe pedig ezúttal sem tudott a lélektani kilencszáz pontos szint felé lendülni.

Európában a figyelem középpontjában a mobiltelefónia állt. Kedden a Nokia redukálta árbevétel-prognózisát (bár eredménytervén nem változtatott), csütörtökön pedig a Moodys csökkentette az Ericsson hosszú távú adósságállományának besorolását.

Európa hangos, újra

Nyolcvan százalékot zuhant a német MobilCom árfolyama a Neuer Markton öt nap alatt, miután a legnagyobb tulajdonos France Télécom bejelentette, hogy nem fogja tovább finanszírozni az állandó veszteséget. A francia társaság vezérigazgatója is belebukott az ügybe, pénteken távozott az amúgy is viharvert FT éléről.

A német mobilcég ugyanakkor megmenekülni látszik, hála az ottani kampányidőszaknak. Schröder kancellár ugyanis kijelentette, hogy “megmentik” a társaságot, így nem kell pár ezer új emberrel számolni az amúgy is kirívóan magas munkanélküliségi adatokban.

Az ECB csütörtöki ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott kamatszintjén, az elemzők – néhány kivételtől eltekintve – ugyanezt prognosztizálják a Fed szeptember 24-én esedékes döntésére is.

A vezető európai indexek ismét jelentős eséssel zárták a hetet. A párizsi CAC közel három, a frankfurti DAX három és fél százalékot zuhant.

Térségükben a prágai piac kivételével felfelé mozogtak a részvényárak. Az emelkedés azonban nem volt számottevő.

Pénz- és állampapírpiacA héten megtartott diszkontkincstárjegy-aukciókon az előzetesen meghirdetett mennyiséget bocsátotta ki az ÁKK. Másfélszeres túljegyzés mellett zajlott a három és hat hónapos diszkontok aukciója. A rövidebb papírból huszonöt, a félévesből harmincmilliárdnyit bocsátottak ki, a 9,6 százalékos (az előző héthez képest változatlan), illetve 9,83 százalékos (négy bázispontot emelkedő) átlaghozamon. Az éves diszkontra kilencvenmilliárdnyi ajánlat érkezett, ebből az ÁKK harmincmilliárdnyit fogadott el, hat bázisponttal 9,89 százalékra csökkenő átlaghozam mellett.

A rövid oldalon stagnálást, a távolabbi lejáratokon kisebb csökkenést mutattak a másodpiaci referenciahozamok.

A DWIX index három bázisponttal emelkedett (9,67 százalék).

A forint fél százalékkal gyengült a dollárral (250,8) szemben, az euróval szemben a sávban a centrumtól 11,7 százalékon állt pénteken, miután a hét közepén többször is 12 százalék fölé erősödött.

Kicsit jobb

A magyar tőzsde indexe minimális mértékben javult, a megszokottnál is visszafogottabb forgalom mellett. A legnagyobb papírok egymást kiegyenlítve mozogtak: a Richter (egyben a hét vesztese) öt százalékos esésével szemben az OTP három és fél százalékos erősödése, a Mol kisebb csökkenésével szemben a Matáv hasonló arányú javulása került a mérleg serpenyőibe.

Az indexet a másodvonal papírjai húzták ki a vízből. Továbbra is a spekulánsok uralták a Pannonplast piacát, ami hat százalékos emelkedést generált a papír árfolyamában. A Mol TVK-opciójának jövőjét övező találgatások öt százalékos nyereséget jelentettek a tiszaújvárosi cég megmaradt kisrészvényeseinek.

A hét abszolút nyertese a Pick volt. A szalámigyártó részvénye több mint húsz százalékot ugrott, miután az Arago 5.265 forinton vételi ajánlatot tett, egyben kezdeményezte a Pick részvények tőzsdei kivezetését.

Jelentős forgalom mellett folytatta gyengülését a Humet. A legfrissebb hírek szerint profit warninggal előlépő Graphisoft a múlt héten csak kisebb mértékben vesztett árfolyamából.

A hét, ami következik

Itthon a szerdán esedékes felülvizsgált júliusi folyó fizetési mérleghiány, a csütörtökön megjelenő júliusi kiskereskedelmi forgalmi adatok számítanak fontosabb mutatóknak.

Az Egyesült Államokban szinte minden napra jut a héten a részvénypiacokra erőteljes hatással bíró esemény. Kedden az ipari termelés augusztusi számai, szerdán az inflációs ráta, csütörtökön a Philadelphia Fed regionális menedzserindexe, pénteken az augusztusi költségvetési mérleg, valamint konjunktúraindex okozhatnak meglepetéseket.

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
7382,6
0,35 %
3,53 %
Varsó WIG
13079,8
0,67 %
-6,05 %
Prága PX50
442,4
-1,14 %
12,11 %
Frankfurt DAX
3361,3
-3,57 %
-34,86 %
Párizs CAC
3156,2
-2,79 %
-31,75 %
London FTSE
4008,0
-2,42 %
-23,18 %
Nikkei 225
9241,9
1,24 %
-12,34 %
Hang Seng
9651,0
-0,72 %
-15,32 %
Dow Jones IA
8312,7
-1,36 %
-17,05 %
Rio Bovespa
10180,9
4,77 %
-25,02 %
Mexikó BOLSA
6190,5
1,26 %
-2,85 %
Nasdaq
1291,4
-0,30 %
-33,79 %
Moszkva RTS
337,1
0,49 %
29,63 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik