Versenyképes, nagy nézettségű, a két meglévő mellett három újabb tematikus csatornát indító Magyar Televízió Rt.-t képzel el Friderikusz Sándor - hangzott el az intézmény elnöki posztjára pályázó médiaszemélyiség koncepcióját bemutató háttérbeszélgetésen. Friderikusz Sándor elmondta: a nemzeti főadó szerepét megtartó m1 mellett kialakítana egy, saját tudósítói hálózattal folyamatos hír-, parlamenti tudósítás és riportszolgáltatást, valamint tájékoztatóműsor-ismétlést adó 2-es csatornát, továbbá három - kulturális, gyermek-ifjúsági, illetve sport tematikájú - adót. Mindehhez elmondása szerint az MTV-t kisebb, mintegy 800 fővel dolgozó, több szakmai kompetenciát és kevesebb igazgatási funkciót gyakorló intézménnyé kellene alakítani. Emellett offenzív reorganizációra, az intézmény kormányzati feltőkésítésére, illetve az ismételt piacra lépés költségeinek megteremtésére, ezen belül egy jelentős marketingkampány lefolytatására volna szükség. "Nem bal, nem jobb tévét, hanem sokkal jobb tévét akarok" - fogalmazott Friderikusz Sándor, aki szerint három éven belül kétmilliós nézettséget érhetne el a ma fő műsoridőben 4-500 ezres közönséggel rendelkező közmédium, amely elképzelései szerint két év múlva a magyar televíziós hirdetési piac akár negyedét mondhatná magáénak, évi tízmilliárdos bevétellel.
Ajánlott videó
- 18:55 Zaragoza lesz Európa Zöld Fővárosa 2028-ban
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
