[MTI] A Financial Times értelmes politikai irányváltásnak tartja, hogy Nagy-Britannia, amelynek nincs saját írott alkotmánya, első alkalommal állt ki nyíltan amellett, hogy az Európai Uniónak viszont legyen. Jack Straw brit külügyminiszter a napokban vetette fel, hogy egy ilyen alkotmány felvázolását kellene az Európa jövőjével foglalkozó konvent fő céljának tekinteni - emlékeztetett kontinentális kiadásának szerdai szerkesztőségi cikkében a brit gazdasági napilap. Megváltozott tehát London álláspontja, mióta Tony Blair kormányfő két éve Varsóban még arról beszélt, hogy az uniónak "politikai, nem pedig jogi dokumentumban" kellene rögzítenie a működését irányító elveket és az illetékességi körök megosztását. Az a tény, hogy most Straw - Blair jóváhagyásával - írott alkotmány elfogadását szorgalmazza, a lap szerint stratégiai számítások eredménye. Ezek részben európai szintűek, részben a brit belpolitikával állnak összefüggésben. Az EU szintjén a változás azt az erősödő meggyőződést tükrözi, hogy a konvent és a 2004-re tervezett kormányközi konferencia a föderatív modell helyett a nemzetállamok közötti együttműködés - brit részről is előnyben részesített - filozófiája felé fog hajlani. A végeredmény ennél bonyolultabb lehet, de a kormányköziség táborát erősíti, hogy Párizsban, Rómában - és esetleg Berlinben is - hasonló nézeteket valló kormányok kerültek vagy kerülhetnek hatalomra. Bárhogyan alakuljon is, a majdani szerződés vagy alkotmány tartalma fontosabb, mint a formája, és Blairnek nem sok haszna származna abból, ha szükségtelenül elszigetelné önmagát - véli a lap. Szerinte ugyanis a kormányfőnek mindenáron el kell kerülnie annak a látszatát, hogy európai ügyekben defenzívába szorul, ha jövőre meg akarja nyerni az euró bevezetéséről tartandó népszavazást - márpedig ezt nagyon szeretné. Kétségkívül a konzervatívok is látják, hogy ez a megfontolás húzódik meg a háttérben, s ezért vádolják a kormányt azzal, hogy enged az integrációpártiak nyomásának - véli a lap. Egy közérthető uniós alkotmány kidolgozását a Financial Times sem tartja könnyű feladatnak. Az igazi vita azonban szerinte arról folyik, milyen irányban haladjon tovább Európa, nem pedig arról, milyen formában jusson kifejezésre a végeredmény.
Ajánlott videó
- 21:38 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.08.
- 21:36 „El a kezekkel a magyar sporttól!” – a sportegyesületek az összeférhetetlenségi szabályok visszavonását követelik
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:54 Hogyan folytathatnád az életedet, ha anyád megvakul?
- 20:48 Várhegyi Attila lett a Fidesz kommunikációs igazgatója
- 20:37 Haaland elárulta, hogy viszonyul a Manchester City kínos ügyéhez
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 19:23 Tordai Bence és Jakab Péter visszakapja a képviselői tiszteletdíjukból levont, milliós büntetéseket
- 19:06 Nobel-díj: Anne Carson épp sepregetett, amikor megcsörrent a telefonja
- 18:55 „Ne csókolgasd már szolgaian a seggét!” – Ronaldo nem hagyta annyiban a beszólást
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 18:34 Rekord: Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint idén
- 18:26 Aranykonvoj-ügy: Min csúszhatott el Orbán Viktor mesterterve?
- 18:02 Elmagyarázta a BKK, hogy mi ez a sok, fura megoldás Újpesten
- 07:00 Kvíz: mennyire emlékszel az iskolai oroszórákra?
- 07:33 Kvíz: felismered Szenes Iván dalait? Retró kvíz 10 kérdéssel
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 11:59 Kubatov Gábor egyetért a Fradi-ultrákat kiosztó Magyar Péterrel
- 13:28 Tovább erősödik az El Niño, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 14:36 Újraindult a Népszabadság – itt vannak az első cikkek
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 10:58 Jelentés: a bicskei igazgatónak sokkal több áldozata lehet, mint amennyiről tudunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
