[FN,MTI-Eco] Az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett egy új uniós katasztrófaenyhítési segélyalap létrehozására, amelynek összege évi 500 millió és egymilliárd euró között lenne. A biztosok testületének a nyári szünet utáni első ülésén elfogadott javaslat értelmében az újonnan létrehozandó alapot természeti, ipari és környezeti katasztrófák esetén lehetne felhasználni az áldozatok megsegítésére, a károk enyhítésére és az újjáépítésre. Bizottsági illetékesek hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az alap rendeltetésével és felhasználási módjával kapcsolatos pénzügyi-technikai részletek még tisztázásra várnak, így az is eldöntendő még, hogy pontosan milyen jellegű katasztrófák bekövetkezése esetén lehetne mozgósítani a forrásokat. Az alap új tételként jelenne meg az EU közös költségvetésében, és forrásait nemcsak a tagállamok, hanem a csatlakozási tárgyalásokat folytató tagjelöltek is igénybe vehetnék. A 13 EU-tagjelölt közül eddig egyedül Törökország nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. Romano Prodi, a bizottság elnöke a testület ülésének szünetében újságíróknak elmondta: arra törekszenek, hogy a lehető legrövidebb időn belül lebonyolítsák az alap létrehozásához és működőképessé tételéhez szükséges jogi-intézményi eljárásokat. Ehhez először a bizottságnak hivatalos formában is az Európai Parlament és a miniszterek tanácsa elé kell terjesztenie javaslatát, majd az alap az ilyen esetekben szükséges intézményközi egyeztetések után jöhet létre. Amennyiben a parlament és a tanács hozzájárulását adja, mindez igen rövid időn belül megtörténhet, s az alap már a mostani árvizek okozta károk enyhítésére is felhasználható lesz - mondta Prodi. Az idei évben a szükséges forrásokat a közös költségvetésben már lekötött, de eddig fel nem használt keretekből teremtik elő. A jövő évi költségvetésbe az alapot már önálló tételként illesztenék be, de úgy, hogy ne lépjék túl a 2006-ig tartó középtávú pénzügyi-költségvetési időszakra meghatározott átfogó kereteket. Másrészt a jövő évtől kezdve a szükséges pénzügyi forrásokat is csak a későbbiekben meghatározandó katasztrófák bekövetkezése esetén hívnák le a tagállamoktól - közölte Prodi. A 2006-ig érvényes pénzügyi-költségvetési keretekről az 1999 márciusi berlini EU-csúcson elfogadott megállapodás szerint az EU közös költségvetésének összege ebben az időszakban nem haladhatja meg a tagállamok összesített GDP-jének az 1,27 százalékát. Jelenleg ez az arány 1,15 százalék körül van, így az új alap elvben a berlini kereteken belül maradva kigazdálkodható. Prodi szerint az alap létrehozásához három döntés szükséges: intézményközi megállapodás a bizottság, a parlament és a tanács között, a megfelelő jogi alap elfogadása, valamint az új költségvetési tételek létrehozása. Ha mindhárom intézmény elsődleges fontosságúként kezeli ezt a kezdeményezést, remélhető, hogy mindez még az év vége előtt megtörténik - mondta az elnök. Mindezzel együtt természetesen változatlanul érvényben van a bizottságnak az a döntése, amely szerint az árvízkárokat szenvedett országok és régiók a térségfejlesztésre szolgáló strukturális alapok megfelelő átcsoportosításával teremthetik elő a károk enyhítéséhez és az újjáépítéshez szükséges forrásokat. Ez vonatkozik a tagjelölt országokra is, amelyek az előcsatlakozási alapokat vehetik igénybe ilyen célokra. Ezekben az esetekben azonban már létező és lekötött források fel nem használt részeinek átirányításáról van szó, míg a most javasolt katasztrófaenyhítési alap "új pénz" lenne.
Ajánlott videó
- 15:34 Arzén, mustárgáz: katasztrófával fenyegetnek elsüllyesztett vegyi fegyverek
- 15:30 A Nobel-díjas lázadó, aki örök misztikum marad – 85 éves Bob Dylan
- 15:06 Lékai Máté megsérült a szezonzárón, már meg is műtötték
- 14:50 Bemutatta államtitkárait Vitézy, és megnevezte, kinek a feladata lesz az új KRESZ előkészítése
- 14:45 Tetőzik a kánikula, fullasztó meleg lesz
- 14:24 Az oroszok legutóbbi kiterjedt támadása Von der Leyen szerint Moszkva kétségbeesésének jele
- 14:21 Ruszin-Szendi Romulusz bemutatta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárait is
- 13:59 Holttestre bukkantak egy angliai városban – aztán kiderült, hogy az a test sosem élt
- 13:58 Tényleg utat mutattak a magyar fiatalok a világnak? – ifjúságkutatót és Z-generációsokat kérdeztünk a magyar politika jövőjéről
- 13:48 Lagzi előtti Ozempic: Ahol kiugróan népszerűek a súlycsökkentő szerek
- 13:45 Álomszerűen indult Marozsán meccse a Roland Garroson, 0:3 és kiesés lett a vége
- 13:14 Nagyon erős UV-B sugárzás várható pünkösdhétfőn az ország nagy részén
- 12:47 A Fidesz azt állítja, törvényesen hajtotta végre a költségvetést
- 12:35 Orbán Anita elítélte a Kijev elleni támadást: „Elfogadhatatlan az ártatlan civilek szenvedése”
- 12:32 Élő adásban fegyveres rablás áldozata lett a mexikói sportújságíró
- 08:30 Usziknak óriásit kellett fordítania, hogy ne verjék meg, de furcsa véget ért a meccse
- 05:30 Kvíz: Rejtélyek a föld alól – Mennyit tudsz a legkülönlegesebb régészeti felfedezésekről?
- 07:05 „A babgulyást nem tudja felülmúlni semmi” – a honvágy hazahozta, büntetőeljárást kapott az ukránok oldalán harcoló magyar önkéntes
- 08:20 Tömegverekedés a diplomaosztón: székekkel verték egymást a szülők – videó
- 11:46 Selejtezők: megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
- 14:21 Ruszin-Szendi Romulusz bemutatta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárait is
- 10:50 Anne Hathaway 10 évig vak volt a bal szemére
- 12:47 A Fidesz azt állítja, törvényesen hajtotta végre a költségvetést
- 11:31 Súlyos betegsége után először jelent meg a kamera előtt Erdő Péter
- 10:11 „Bármit hozzáteszünk ahhoz, hogy keresztény, már csak ront rajta" – Heidl György lesz az egyházi ügyekért felelős államtitkár
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
