[FN,MTI-Eco] Többféle intézkedést javasol a Fidesz, valamint az MDF a kormánynak a turizmusban tapasztalható gondok mérséklésére - elvárásaikról Bóka István, a Fidesz és Herényi Károly, az MDF országgyűlési képviselője számolt be szerdán. Bóka István elmondta, elfogadhatatlan számukra, hogy a Széchenyi-terv pályázati köréből kikerült a kis- és középvállalkozások által a kereskedelmi szálláshelyekhez igényelhető támogatás. Ez a forma korábban hatékonyan segítette az idegenforgalom fejlesztését, egy forint állami támogatás 3-4 forint vállalkozói és egyéb forrást mozgatott meg. A Fidesz számára érthetetlen, hogy a Széchenyi-terv keretei között a balatoni régió fejlesztésére elkülönített 4,8 milliárd forintból a jelenlegi kormány időszakára maradó 2,7 milliárd forinthoz miért nem jutottak hozzá mind ez idáig a sikeres és már elbírált pályázatokkal szereplő önkormányzatok vállalkozások, civil szervezetek - mutatott rá Bóka István. A képviselő felvetette: az önkormányzatok a tervezett idegenforgalmi adó minden forintja után még két forint állami támogatást vehetnek igénybe, de ha nem realizálódik a feltételezett adóbevétel, akkor jelentős kamatteherrel együtt vissza kell fizetniük ezt a támogatási pénzt. Idén mindez rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja az önkormányzatokat, mert az idegenforgalmi adó jelentős részét biztosító német turistákból a feltételezettnél 20-30 százalék érkezik, illetve az egyhetes rendkívül kedvezőtlen augusztusi időszak is számottevő bevételkiesést jelent. Ezért azt javasolják a kormánynak, hogy idén ne követeljék vissza ezt az állami támogatást az önkormányzatoktól. Az idegenforgalmi gondok mérsékléséhez a belföldi turizmus élénkítése vezethet - vélte Bóka István. Ennek egyik módja lehet, ha nagyobb kedvezményt kap az üdülési csekk. A Fidesz javaslata, hogy az 50 százalékig szóló jövedelemadó-mentességet 75 százalékra, a 20 ezer forintos értékhatárt 40 ezer forintra emeljék. Az üdülési csekk bevezetését előkészítő tanulmány szerint még ez a 75 százalékos mérték sem jelent negatív pozíciót a központi költségvetésnek. Herényi Károly a sajtótájékoztatón megemlítette: egyrészt a Balaton ismertségét javítaná a környező országokban, másrészt emberséges cselekedet lenne, ha az árvíz sújtotta cseh, német és osztrák településekről diákokat fogadna Magyarország balatoni üdülésre. Ennek költségeit a marketingkeret átcsoportosításából fedezhetnék. Az MDF szerint egyébként is megkérdőjelezhető a balatoni marketingre fordított összegek hatékonysága. Herényi Károly rámutatott, hogy az akció továbbá bevételhez juttatná a balatoni szállás- és vendéglátóhelyeket. Az MDF szerint az idegenforgalmi bevételek túl kis hányadát forgatják vissza fejlesztésekre, ezen is változtatni kellene. Felhívta a figyelmet a balatoni vízszint jelentős csökkenésére, a part menti vastag iszaprétegre. Mint mondta: mindez igen hátrányos a turizmusra, s mindenképpen műszaki intézkedések szükségesek. Nem lehet arra várni, hogy egyszer majd a kedvezőbb csapadékviszonyok hoznak megoldást erre a problémára - hangoztatta Herényi Károly.
Ajánlott videó
- 03:33 A Real Madrid győzelmével, de a bajnok Barcelona vereségével ért véget a La Liga
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 23:06 George Russell megnyerte a második kanadai időmérőt is
- 22:00 A liberális Norvégián gúnyolódó film nyerte az Arany Pálmát
- 21:23 „A Ferencváros szurkolói Európa leglelkesebbjei közé tartoznak” – Robbie Keane elköszönt a Fradi szurkolóitól
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 20:46 „Volt néhány rossz döntésünk, ezeket pedig kivétel nélkül góllal torolta meg” – nagy verést kapott a hokiválogatott a vébén
- 20:36 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 23.
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 20:10 Bizonytalanság uralkodik az FTC kézilabdacsapatánál
- 19:51 Mit tegyünk, ha nem jön a baba? – ezt érdemes tudni a meddőségi kezelésről
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 19:42 Elmegyógyintézetben marad Renner Erika zaklatója
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 14:15 Lannert Judit bemutatta, ki lesz a közoktatásért felelős államtitkár
- 17:14 Vitézy Dávid megnevezte a közigazgatási államtitkárát
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 16:57 Valódi szuperhatalom támadt Magyarországra
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 16:27 Hivatalos: Robbie Keane távozott a Ferencvárostól
- 17:28 „Biztos vagyok benne, nem mindenki ért egyet a döntéssel” – elköszönt szélsőjétől a Veszprém
- 12:15 Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
