[MTI] A Reporter című belgrádi hetilap értesülései szerint nem teljesen alaptalanok azok a szóbeszédek, amelyek szerint Slobodan Milosevics hatalma idején atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában. lyen találgatások azután láttak napvilágot, hogy a múlt héten, szerda hajnalban legnagyobb titoktartás és legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hatalmas mennyiségű dúsított urániumot szállítottak el a Belgrád melletti vincai atomkutató intézetből Oroszországba. A közel nyolcszáz kilogramm súlyú hasadóanyag elegendő lett volna két és fél nukleáris robbanófej előállítására. A felhasználatlan nukleáris fűtőanyagot a Volga mentén fekvő Dimitrovgrádba szállították. A Vincában található atomreaktort teljesen leszerelik. Az általában jól értesült Reporter - amely egykoron ádáz bírálója volt a milosevicsi rendszernek - katonai forrásokra hivatkozva azt írja legfrissebb számában, hogy Milosevics idején valóban atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában, és az 1998-ban félbeszakított atomprogram már előrehaladott állapotban volt. A hatóságok 18 millió dollárt költöttek az orosz technológia alapján készülő atomfegyver előállítására. A Reporter úgy tudja, hogy az atomprogram mellett a hadsereg nukleáris robbanófej célba juttatására alkalmas, ezer kilométer hatótávolságú rakéta tervezésébe kezdett. A hetilap szerint a hasadóanyag Oroszországba történt visszaszállításával Jugoszlávia örökre elesett attól a lehetőségtől, hogy valaha is atomhatalommá váljék. Most az a kérdés merül fel, a hatóságok miként akadályozzák meg azt, hogy az atomprogramban részt vevő tudósok kikerüljenek az Egyesült Államokkal ellenséges országokba. Irán máris kapcsolatba lépett jugoszláv szakértőkkel - írja a Reporter. Az orosz-amerikai együttműködés keretében történt hasadóanyag elszállítását egyébiránt az Egyesült Államok finanszírozta. Moszkva a terrorizmus elleni harc ragyogó példájaként említette hasadóanyag elszállítását, mondván, az akcióval elejét vették egy esetleges terrorista fenyegetésnek vagy urániumlopásnak.
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
