A hazai háztartásigép-piac ellentmondásosan alakul. Az Electro World színre lépése mélyen lenyomta egyes termékek árát. A mikrohullámú sütők ára 30-40 százalékkal csökkent, s a piac 80 százalékát az olcsó, távol-keleti termékek uralják. Ugyanakkor a hazai gyártók jó fél évet zártak, a tervezettnél több terméket adtak el. A jászberényi Electrolux így jövőre az eddigi 1 millió 170 ezer darab helyett már 2 millió 300 ezer háztartási gépet gyárt majd. Az eddigi 260 fős létszámot kétszázzal kell emelni. A Whirlpool Magyarország Kft. pedig az első fél évben 5,1 milliárd forint árbevételt ért el, 20 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban - közölte Gerő László ügyvezető igazgató.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 06:00 Dunántúli ősz: mesés vidéki utcák és terek
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
- 16:25 Orbán Viktor szerint a Tisza a pedofilok érdekében írta át a gyermekvédelmi törvényt
- 15:00 Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész
- 17:54 Ki állhat a közmédia élére? – Van, aki már a szakmai elképzeléseit is ismertette
- 14:49 Ebből a gyümölcsből egyetlen szem is veszélyes lehet a kutyának
- 16:22 Volt miniszter cégéhez került milliárdok miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség
- 16:03 Kikapcsolják a közvilágítást Bonyhádon egy súlyos vita miatt
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
