[FN,MTI-Eco] Magyarországon bejegyzett ír befektetői csoport Somogy megyében megvásárolta a magántulajdonban lévő, több százmillió forintért felújított hencsei kastélyt és a mellette kiépített golfpályát, ahol a tervek szerint az elkövetkező hét évben 500 millió eurós beruházást valósítanak meg. A megye történetében példátlan jelentőségű, mintegy 3.500 embernek munkát adó befektetésről tájékoztatatta a cég képviselője Gyenesei Istvánt, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökét. A tervek szerint a húsz évre szóló befektetési program első ütemében az új tulajdonos - magyar befektetők közreműködésével - a már meglévő területhez további 4.000 hektárt vásárolt meg. Ezen a területen két új golfpályát, lóversenypályát és egy 300 ágyas ötcsillagos szállodát szándékoznak építeni. Az ír tulajdonú kft. tervei négy szomszédos települést, Hencsét, Hedrehelyet, Kadarkútot és Kőkútot érinti, ahol már meg is kezdték a rendezési tervek módosítását.
Ajánlott videó
- 21:38 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.08.
- 21:36 „El a kezekkel a magyar sporttól!” – a sportegyesületek az összeférhetetlenségi szabályok visszavonását követelik
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:54 Hogyan folytathatnád az életedet, ha anyád megvakul?
- 20:48 Várhegyi Attila lett a Fidesz kommunikációs igazgatója
- 20:37 Haaland elárulta, hogy viszonyul a Manchester City kínos ügyéhez
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 19:23 Tordai Bence és Jakab Péter visszakapja a képviselői tiszteletdíjukból levont, milliós büntetéseket
- 19:06 Nobel-díj: Anne Carson épp sepregetett, amikor megcsörrent a telefonja
- 18:55 „Ne csókolgasd már szolgaian a seggét!” – Ronaldo nem hagyta annyiban a beszólást
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 18:34 Rekord: Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint idén
- 18:58 Ezzel árthatunk legtöbbet ősszel a szobanövényeinknek
- 18:26 Aranykonvoj-ügy: Min csúszhatott el Orbán Viktor mesterterve?
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 13:28 Tovább erősödik az El Niño, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz
- 11:59 Kubatov Gábor egyetért a Fradi-ultrákat kiosztó Magyar Péterrel
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 14:36 Újraindult a Népszabadság – itt vannak az első cikkek
- 15:38 Szálasi Ferencet idéző Mi Hazánk-képviselő miatt tört ki a balhé Vecsésen
- 15:13 Magyar Péter: Kisrendőröket már meggyanúsítottak az aranykonvoj-ügyben
- 10:58 Jelentés: a bicskei igazgatónak sokkal több áldozata lehet, mint amennyiről tudunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
