Az MDF és a Fidesz vezetésében is számítanak arra, hogy a két párt csak néhány, esetleg mindössze két megyében (a fővárosban és Zalában) indul közös listán az önkormányzati választásokon. Az MDF számára a tét így az önállóság megőrzésének lehetősége is egyben. A két párt felső vezetése között szinte teljesen megszakadtak a tárgyalások, a Fidesz több hete megválaszolatlanul hagyta az MDF együttműködésről szóló ajánlatát - írja a Világgazdaság. A megyékben ugyanakkor mindenütt folyik a egyeztetés. A Fideszben korábban arról született döntés, hogy a megyei listákon annyi befutó helyet kell biztosítani a fórumosoknak, amennyivel jelenleg is bírnak, illetve ahol nincsenek jelen, ott egyet. Az MDF-ben ezt arra való hivatkozással tartják elfogadhatatlannak, hogy a párt vidéken számos helyen erősebb az országos közvélemény-kutatások jelezte egy-két százaléknál. Ajánlott videó
- 23:01 Lengyelország nem jutott az Egyesült Államokba, Robert Lewandowski viszont igen
- 22:37 Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki Wimbledonban
- 22:06 Eldőlt, hol folytatja Nico Paz a pályafutását
- 22:05 Ruff Bálint felügyeli majd az MCC alapítványát, kijelölték a kekvákért felelős minisztereket
- 22:00 Foci-vb: Németország – Paraguay 1-1 (élő)
- 21:51 Több ezer ember maradt áram nélkül Budapest négy kerületében, egy körúti kocsmában vezeték gyulladt ki
- 21:24 A nap legfontosabb hírei - 2026.06.29.
- 21:13 Magyar Péter rendkívüli kéréssel fordult minden magyarhoz
- 21:13 Putyini mintára mondana le a szerb elnök a hatalomról – vagyis valójában megtartaná azt
- 20:50 Amióta a vízművek takarékosságra szólított fel, nőtt a lakosság vízfogyasztása a kritikus régióban
- 20:24 Módosítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntető törvényt: Lánczi Tamás nem kap végkielégítést
- 20:02 Tarr Zoltán szerint Hankónak inkább a magyar emberekkel kéne szolidaritást vállalnia, akiknek az adóforintjaival visszaéltek
- 19:49 A tragikus hirtelenséggel elhunyt magyar birkózó családja azt kéri, ne higgyünk a bolgároknak
- 19:21 A honvédség segít vizet osztani Szadán, Felcsúton vízhiány van
- 19:20 Statikai problémák adódtak az Orbán Balázs iskolánál, több száz diák elhelyezése vált bizonytalanná
- 12:37 Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére
- 18:34 Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost
- 15:09 Szárad a Tisza
- 11:52 Panyi Szabolcs: Továbbra is él a Hernádi Zsolt elleni horvát és európai elfogatóparancs
- 16:36 Meghosszabbították a legmagasabb fokú hőségriasztást
- 19:09 Orbán Hajdu Jánosról: „Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás”
- 20:24 Módosítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntető törvényt: Lánczi Tamás nem kap végkielégítést
- 21:51 Több ezer ember maradt áram nélkül Budapest négy kerületében, egy körúti kocsmában vezeték gyulladt ki
- 21:13 Magyar Péter rendkívüli kéréssel fordult minden magyarhoz
- 15:18 Az Iparművészeti Múzeum főigazgatója: Lázár János kijött hozzánk bútorokért és egyéb tárgyakért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
