[FN] A Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság MDF-es elnökének kérése alapján feloldották a kormányfő tevékenységével kapcsolatban fellelt iratok titkosságát. A dokumentumok között szerepel Medgyessy Péter saját kezűleg írt önéletrajza, illetve az a környezettanulmány is, amelyet megbízása előtt készítettek alkalmasságáról: ebből kiderül, hogy Medgyessy értelmiségi családból származik és polgári neveltetésben részesült, ám szülei lehetőséget teremtettek arra, hogy megismerje a szocializmus eszményeit és "saját belátására bízták, hogy a továbbiakban melyik úton halad". Egy 1979. július 17-én született jellemzés szerint Medgyessy Péter "politikailag és szakmailag is magasan képzett, pártunk politikáját magáénak vallja, annak végrehajtásában aktívan részt vesz." Fedőmunkáját nagy hozzáértéssel és aktivitással végzi, a napi pénzügyi közgazdasági munkája mellett jelentős pénzügykutatási, a pénzügyi irányítás korszerűsítése érdekében elméleti tevékenységet folytat - olvasható a jellemzésben, amelyben hozzáteszik, hogy a dokumentum keletkezéséig adott jelentései állambiztonsági szempontból megalapozottak és pontosak voltak.
Tekintse meg a dokumentumokat az Indexen!
Ajánlott videó
- 12:05 Harmadfokú hőségriasztást adtak ki az egész országra
- 11:59 Elborult az uruguayi focista agya a vébén, piros lapja után neki akart menni a bírónak
- 11:43 Új helyettes államtitkárt nevezett ki Kapitány István minisztériuma
- 11:41 Idea Intézet: Több évtizedes mélyponton a Fidesz
- 11:16 A Barcában három BL-meccset játszó középpályás igazolt az NB I-be
- 11:01 „Mindenkiben munkál valamilyen belső fájdalom” – Hide the Pain Harold világhódításáról és a rendszerváltásról is kérdeztük az egyik leghíresebb magyart
- 10:54 Magyar a Ludovikán: Legyen bátorságuk felszólalni, ha törvénytelenséget látnak
- 10:40 Újdörögdi kézigránát-baleset: azonnali belső viszgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusz
- 10:39 Hegedűs Zsolt: A hőségben komoly kockázatot jelentenek a tömegrendezvények
- 10:09 A szakértő szerint csak egy módon enyhíthető a hőség a városokban
- 10:01 Nevet változtatott Kálnoki Kis Attila
- 10:01 24/7: Mi legyen Pócs János a képviselőség után?
- 09:58 Mi lesz a közszolgák egymillió forintos otthontámogatásával?
- 09:46 Modellként debütáltak Britney Spears fiai a párizsi divathéten
- 09:10 Pénisznagyobbító műtétre gyűjt a legkisebb hímtagú férfi
- 07:01 A franciák már tiltják az alkoholt a hőség miatt, négy kisgyermek halt meg a brutális kánikulában
- 06:08 Mutáns patkányok hemzsegnek amerikai nagyvárosok csatornáiban
- 08:00 „A medve bejött a konyhámba” – Tusnádfürdőn ma már szinte minden kerítésen van villanypásztor
- 07:08 Dembélé mesterhármast lőtt, Zöld-foki-szigetek továbbjutott, Uruguay elhullott – ez történt a vb-n az éjszaka
- 10:01 Nevet változtatott Kálnoki Kis Attila
- 19:48 Vilmos herceg csatlakozott a milliárdosok klubjához, de Mészáros Lőrinc vagyonát meg se közelíti
- 06:58 „Elfogadjuk, csak ne lássuk”: hogyan gondolkodnak ma a magyarok az LMBTQ‑kérdésekről?
- 22:06 Uszik nagy bejelentése: minden vb-címéről lemondott
- 10:01 24/7: Mi legyen Pócs János a képviselőség után?
- 21:30 Autóval ütközött egy vonat Budapesten, egy ember meghalt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
