Belföld

Amikor a fedett ügynökök sikerrel járnak

Több mint 7,5 millió dollárért kelt el egy aukción a Double Eagle. A világ legdrágább érméje kémhistóriába illő módon jutott el a Sotheby's árverésére, hogy ott immár törvényes gazdára leljen.

Az 1933-as veretű amerikai Double Eagle aranyérmét kedden 7,59 millió dollárért értékesítették a >Sotheby’s aukcióján. A gyakran a világ Amikor a fedett ügynökök sikerrel járnak 1legritkább érméjeként aposztrofált pénz soha nem volt forgalomban; nem véletlen, hogy már az előzetes szakértői becslések szerint is 4-6 millió dollárra taksálták a példány értékét.

Az árverési tárgy hitelességét az eladó kiléte is erősíthette: az Egyesült Államok kormánya, illetve az állami pénzverde bocsátotta ugyanis aukcióra ezt a tárgyat, s ez méltán emelhette a licitet. A Double Eagle meg is hozta a várt eredményt: hét és fél millió dolláros leütési árával minden idők legdrágább érméje lett.

Az Egyesült Államok Pénzverdéjének igazgatója, Henrietta Holsman Fore is elégedetten nyilatkozott az árverés után: “Ez az este bebizonyította, hogy az általunk közrebocsátott érme a világ legdrágább pénze.” A vevő egyébként nem kívánta felfedni kilétét.

Madarat dollárról Az érme elülső oldala a Szabadság allegóriáját, vagyis Libertyt ábrázolja, a hátoldalon pedig egy hatalmas sas látható. A Liberty-alak körül 48 csillagot tüntettek fel, ennyi volt akkoriban az Egyesült Államok tagállamainak a száma.

Pénz, ami nem volt pénz

A Double Eagle-t 1850 és 1933 között verték az Egyesült Államokban. Névértéke 20 dollár volt, ám az 1933-ban kibocsátani tervezett érmék végül soha nem kerültek forgalomba. A nagy világválság után ugyanis az Egyesült Államok az aranystandard feladásáról döntött, vagyis a továbbiakban nem kötik az aranyhoz a dollár értékét.

A most árverésre bocsátott érme egyike azoknak, amelyek “túlélték a halálukat”. Egy akkori elnöki rendeletet szerint ugyanis az összes 1933-as évjáratú érmét be kellett volna olvasztani. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha bárki birtokol hasonlót, azt törvénytelenül teszi, mivel a pénzdarab az Egyesült Államok tulajdonát képezi, és szabadon elkobozható.

A most elárverezett érme az egyetlen, amelyet legálisan, az Egyesült Államok kormányának felhatalmazásával birtokolhat a tulajdonosa. Pontosabban: az érmék közül – még a beolvasztás előtt – kettőt a Smithsonian Institution múzeumának adtak át az amerikai hatóságok. A héten elárverezett darab minden bizonnyal illegális úton, csempészve jutott ki az amerikai pénzverdéből, s jutott az utolsó egyiptomi király, Faruk éremgyűjteményébe. Az ötvenes években aztán nyoma veszett az értékes pénzdarabnak, amely 1996-ban bukkant fel ismét.

Egy kis hazai…A magyarországi numizmatikai piac össze sem hasonlítható az amerikai éremkereskedelem áraival. Míg a tengerentúlon több millió dollárért kel el egy-egy ritkább darab, addig nálunk már rekordnak számított a két évvel ezelőtti aukció, amelyen II. Rákóczi Ferenc aranyforintját hétmillió forintért értékesítették. Tavaly a Pannonia Terra Numizmatika Kft. Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem úgynevezett “tízszeres” aranyforintját adta el 5,5 millióért. Miközben az utóbbiból – a Napi Gazdaság értesülései szerint – három példányt is számon tart a szakma, a II. Rákóczi Ferenc-pénz egyedi darab volt.

Aukció indul!

A Double Eagle akkor bukkant újból “napvilágra”, amikor egy brit éremkereskedő megpróbálta azt a Secret Service (az Egyesült Államok vezetőinek védelme mellett a dollár és az amerikai pénzügyi rendszer integritását védeni hivatott szervezet) álcázott ügynökeinek eladni a New York-i Waldorf Astoriában. Végül egy peren kívüli egyezség után megnyílt az út az aukcionálás előtt, új, törvényes tulajdonosa tehát már jogtisztán birtokolhatja az aranypénzt.

Az éremért befolyt pénz az amerikai államkincstárat gyarapítja, a pénzverde igazgatójának közlése szerint az államadósság csökkentésére és a terrorizmus elleni háborúra fordítják majd. Természetesen nem az egész összeg, hiszen a 7,59 millió dolláros eladási ár tartalmazza az Egyesült Államok kormányának járó 6,6 milliót, a Sotheby’s jutalékát, továbbá az érem 20 dolláros névértékét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik