A Standard and Poors után tegnap a Moodys hitelminősítő intézet is stabilról negatívra változtatta a török adósság kilátásait illető értékelését. Az ügynökség indoklása szerint egy választási kampány rontaná a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kidolgozott gazdasági program következetes végrehajtásának az esélyeit. Több elemző is azt valószínűsíti azonban, hogy az IMF nem fogja felfüggeszteni a februárban jóváhagyott, 16 milliárd dolláros kölcsön folyósítását. Véleményük szerint ugyanis az IMF legnagyobb részvényese, az Egyesült Államok politikai okokból ragaszkodik majd Ankara további segítéséhez; jelenleg Törökország vezeti az afganisztáni nemzetközi békefenntartó erőt, és az ország egy Irak elleni esetleges amerikai katonai akcióban is fontos szerepet játszhat. Bülent Ecevit török miniszterelnök közben első ízben ismerte el, hogy idő előtti választásokat írhatnak ki, mivel betegsége miatt a kormányán belül kiéleződtek a feszültségek. A Milliyet török napilap állítása szerint a kormányfő Devlet Bahceli miniszterelnök-helyettessel, a hárompárti koalíció részét képező Nemzeti Cselekvés Pártja vezetőjével folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy az idő előtti választások kiírása ugyan káros lenne az ország számára, de a körülmények kikényszeríthetik azt.
[Bővebben a Világgazdaság oldalán] Ajánlott videó
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
