A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rövidesen kijelöli azt a tárgyalódelegációt, amelynek feladata: megegyezni az M5-ös autópályát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-vel a sztráda továbbépítéséről és a matricás rendszer bevezetéséről - mondta tegnap bemutatkozó sajtótájékoztatóján Ruppert László közlekedésért felelős helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár az új kormány útfejlesztési terveiről kiemelte: a beruházások ütemezésénél az előző kabinet 15 éves autópálya-fejlesztési programjára támaszkodnak majd. Néhány fejlesztést ugyanakkor előbbre hozna a kormány: így az M0-ás körgyűrű M5-M3-as autópályát összekötő szakaszának, a Budapesttől északra tervezett új Duna-hídnak, valamint az M6-os és az M56-os gyorsforgalmi utaknak az építését. A beruházásokat továbbra is a Magyar Fejlesztési Bank finanszírozza majd, de a jelenleginél több forrásból. A kormány uniós támogatásokra is számít. Minden olyan beruházásra, amelyre eddig nem kötöttek szerződést, pályázatot írnak majd ki.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
