[MTI-Eco] A BUX 159,60 pontos emelkedéssel, 7.745,51 ponton zárt pénteken, ami a csütörtöki záró értékhez képest 2,10 százalékos erősödés. A BÉT-en 4,373 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. A vezető részvények a Richter kivételével drágultak. A pénteki adásvétel csaknem felét, 2,11 milliárd forintot az OTP adta, amely 3,59 százalékkal 2.279 forintra erősödött. A Matáv árfolyama 2,97 százalékkal 868 forintra, a Molé 1,42 százalékkal 4.645 forintra emelkedett. A Richter mindössze 0,03 százalékot, azaz 5 forintot veszített értékéből, záráskor 14.700 forinton állt. A forgalomból a Matáv 904,5 millió, a Mol 787,5 millió, a Richter csaknem 452 millió forinttal részesedett. Gratzer Zoltán, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta: pénteken szinte nem voltak eladók a piacon, a külföldi és belföldi vásárlók pedig leginkább az OTP-t és a Matávot keresték, de a Mol iránt is jelentős volt az érdeklődés. A magyar kisbefektetők azért nem akartak eladni, mert a pénteki üzlettel elért nyereség után még a második negyedéves árfolyam nyereségadót kell megfizetni. A hétfői ügylet pedig már a harmadik negyedévre esik - húzta alá a Concorde szakértője. Szatmári Tamás, a Takarék Bróker Értékpapír-forgalmazó és Tanácsadó Rt. alkusza rámutatott: a magyar részvények árfolyama a nemzetközi piaci mozgásokat követték. Nem került nyilvánosságra piacot befolyásoló információ. Folytatódott a napok óta tartó emelkedés, amely most már trendnek tűnik - vélte Szatmári Tamás. Az Egis részvények ára 1,45 százalékkal 14.000 forintra emelkedett, forgalma mindössze 7,4 millió forint volt. A TVK árfolyama 0,90 százalékkal 3.860 forintra csökkent, a papírok 42,9 millió forint értékben cseréltek gazdát. A BorsodChem 3,3 millió forintos forgalomban 1,29 százalékkal 5.120 forintra nőtt. A határidős BUX decemberi lejáratának ára 197 ponttal 7.985 pontra emelkedett. A kárpótlási jegy 742 forintot ért záráskor, ami 6 forinttal a csütörtöki utolsó árnál.
Ajánlott videó
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
